Férfi vízi: már megvolt a bronz a mieinknek, de az amerikaiak óvtak – és nyertek...

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 07:17
null
Amerikai óvás után újrajátszották a bronzmeccset, a végjátékban kikapott és negyedik lett a világkupa szuperdöntőjében a magyar férfi vízilabda-válogatott (Fotó: USA Waterpolo/Catharyn Hayne)
Először 13–13 után ötméteresekkel megnyerte a bronzcsatát a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda Egyesült Államok ellen a világkupa Los Angeles-i szuperdöntőjében, ám a vendéglátó műhiba miatt óvást nyújtott be, így két órával később, a döntő után újra kellett játszani az utolsó négy perc 24 másodpercet, és így már az amerikaiak bizonyultak jobbnak 14–13-ra – számolt be róla honlapján a Magyar Vízilabda-szövetség.

 

A bronzmérkőzést az amerikai csapat kezdte jobban, de Varga Dénes és Vámos Márton, majd Jansik Szilárd és Vigvári Vince révén visszajöttek a mieink (4–4), igaz, a gólzáporos első negyedet 6–5-re így is elveszítették.

A folytatásban is a házigazda volt jobbára lépéselőnyben. A nagyszünetbeli egygólos különbség (9–8) után a magyarok azonban Fekete Gergő góljával fordítottak és a 4–1-re megnyert harmadik negyednek köszönhetően 12–10-es előnyről várták az utolsó nyolc percet

A záró felvonásban még jobban elléphetett volna a magyar csapat, ám egy kihasználatlanul hagyott emberelőny után az amerikaiak zárkóztak.

Négy perccel és huszonnégy másodperccel a mérkőzés vége előtt az amerikaiak jöhettek szöglettel, ami után a játékvezetők annak ellenére visszaengedték a kiállított magyar játékost az amerikaiak ötméteresénél, hogy még tíz másodperc maradt a kiállításából.

Az Egyesült Államok ezt követően 13–13-nál egyenlített, a rendes játékidő pedig döntetlennel zárult.

Az ötméterespárbaj negyedik sorozatában Vogel Soma védett egyet, miközben a mieink mind az öt lövésükből betaláltak, így a magyar válogatott bronzérmet szerzett – legalábbis elsőre azt hittük…

A mérkőzés vége után az amerikaiak óvást nyújtottak be a hivatalos személyek által elkövetett hiba miatt, így a Spanyolország–Olaszország (10–4) finálé után az utolsó négy perc huszonnégy másodpercet újra kellett játszani az ötméterestől. Az amerikaiak ezúttal is értékesítették büntetőjüket, majd szűk egy perccel a vége előtt az állást is megfordították. 14–13

Jansik a végjátékban lőtt egy gólt, de azt a játékvezetők érvénytelenítették és már nem maradt idő az egyenlítésre, így a magyar válogatott újrajátszott végjáték után 14–13-as vereséggel végzett a negyedik helyen a világkupa szuperdöntőjében.

FÉRFI VÍZILABDA
VILÁGKUPA SZUPERDÖNTŐ, LOS ANGELES
A 3. HELYÉRT

Egyesült Államok–Magyarország 14–13 (6–5, 3–3, 1–4, 4–1)
Gólszerzők: Irving 4, Daube 3, Cupido, Hooper 2-2, Woodhead, Bowen, Hallock 1-1, ill. Varga D. 3, Vigvári Vince, Zalánki, Fekete G., Jansik Sz. 2-2, Vámos, Német

Legfrissebb hírek

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
20 órája

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Szentesi recept: helyi kötődés és közös programok

Vízilabda
2025.09.03. 15:01

Férfi vízilabda MK: a Szegeddel negyeddöntőzik a Ferencváros

Vízilabda
2025.09.01. 15:30

Sokadvirágzását éli a szorgalmas óriás – interjú Kovács Péterrel

Képes Sport
2025.08.27. 14:06

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30
Ezek is érdekelhetik