Női vízi ob I: A bajnoki címhez el kellett bírnunk a nyomást – Sike József

– Egy hét telt el azóta, hogy a Dunaújváros legyőzésével megnyerték a bajnokságot a telt házas Bitskey uszodában. Válaszolt már az összes gratuláló üzenetre?
– Nagyon remélem, hogy nem hagytam ki senkit – mondta Sike József, a női vízilabda ob I-ben tíz év után bajnoki címet szerző Tigra-ZF-Eger vezetőedzője. – Jólesett, hogy sokan felkapták a fejüket a sikerünkre: tartottunk élménybeszámolót az egri sporttagozatos általános iskolában, köszöntött minket a város képviselő-testülete, de tudja, hogy van ez, minden csoda három napig tart.

– Sokan csodaként tekintenek az Eger bajnoki címére, hiszen csak a negyedik helyen jutottak be a rájátszásba, mégis felértek a csúcsra. Hogyan sikerült ilyen jól a formaidőzítés?
– Miután a legutóbbi idényben meglepetésre megnyertük a Magyar Kupát, megmérethettük magunkat a nemzetközi porondon, ezért igazoltunk két válogatott klasszist, Szilágyi Dorottyát és Parkes Rebeccát. Mindketten ezer szállal kötődnek Egerhez, a mentalitásukat ismerve érezni lehetett, hogy ha sikerül egységes csapattá gyúrni őket és a fiatal tehetségeket, nagy célokért küzdhetünk. Nem akartunk elsietni semmit, leosztottuk a szerepeket, és fokozatosan építkeztünk. Tudtuk, mit akarunk elérni, de kellett hozzá hat-nyolc hónap, hogy igazán összeálljon a játékunk.

– Az alapszakaszban hatszor találkoztak a legjobb négy közé jutó riválissal, ötször vereséget szenvedtek. Nem fordult meg a fejében, hogy változtatni kellene valamin?
– Nem, mert egyszer sem éreztem, hogy szégyent vallottunk volna, mindegyik riválisunkkal pariban voltunk. Tisztában voltam vele, hogy nem a mi keretünk a legerősebb, viszont többször is megmutattuk, hogy azért oda kell figyelni ránk. Láttam a fejlődés jeleit a csapaton, ezért is mondogattam a lányoknak, hogy bármire képesek lehetünk a rájátszásban.

– Abban biztos vagyok, hogy hitt benne, de látta is jeleit, hogy megfordíthatják az FTC elleni elődöntőt?
– Naná! Az első mérkőzésen úgy maradtunk alul a Népligetben, hogy nyolc akciógólt szereztünk, a játékunk biztató volt, de apróságokon még csiszolnunk kellett. Nem a szoros emberfogásra, hanem a zónavédekezésünkre és a lefordulásainkra alapoztunk, sok gólt szereztünk labdaszerzés után. Három meccsen dőlt el a párharc, vagyis nem Fortunának köszönhettük a döntőbe kerülésünket, az elődöntőben jobbak voltunk a Ferencvárosnál.

– Amíg a zöld-fehéreket úgy fogadták, hogy már nem hibázhatnak, a Dunaújváros elleni döntőben hatalmas lehetőség kapujába kerültek, otthon zárhatták le a párharcot. Melyik volt nehezebb?
– A döntő második mérkőzése. A Dunaújváros is meglepetésre jutott be a fináléba, és mivel hasonló játékerőt képvisel a két csapat, nagyon kiélezett párharcra lehetett számítani. Elvettük az ellenfél pályaelőnyét, az újvárosi találkozó utolsó percében és a szétlövésnél a szerencse is mellénk állt. Elemeztük a meccset, rájöttünk, hogy a mennyország kapujában vagyunk, mondhatni, átkerült hozzánk a labda, de a bajnoki címhez el kellett bírnunk a nyomást, le kellett győznünk a telt házat is.

– Jól gondolom, hogy a második mérkőzés előtt nemcsak edzőnek, hanem pedagógusnak is kellett lennie?
– Valóban nagy hangsúlyt fektettünk a mentális felkészítésre, hogy előnyt tudjunk kovácsolni az uszodában uralkodó fantasztikus hangulatból. A nemzetközi kupaszerepléssel járó tapasztalat segített abban, hogy éljünk a lehetőséggel, de csak közös erővel volt esélyünk a győzelemre. Nem háríthatták egymásra a felelősséget a játékosok, nem várhatták mindig a válogatott klasszisoktól a megoldást.

– A rájátszásra a mellékszereplőkből is főszereplők váltak, mindig akadt valaki, aki felnőtt a húzóemberek mellé.
– Ebben nagy szerepet játszott, hogy amíg a bajnoki szünetben a két válogatott játékosunk világkupa-selejtezőn vett részt, az edzéseken a többieknek kellett vállalniuk a vezérszerepet. Borsi Ilona négy gólt szerzett a Fradi ellen, ám sajnos sérülése miatt kihagyta a döntőt. Dunaújvárosban Jancsó Patrícia, a második mérkőzésen Kékesi Borbála lőtt hármat – nagyságukat mutatja, hogy már tudták, az idény végén távoznak a klubtól. Nagy tettet hajtottunk végre, de ez már olyan, mint az ezerötszáz-ötvenkettes várvédés: a történelem része.

– Ha az egri várat nem is, a bajnoki címet azért bizonyára szeretnék megvédeni…
– Mindent megteszünk érte, de nem ez az elsődleges célunk. Szeretnénk olyan csapatot építeni, amely hosszú távon érem­esélyes lehet a bajnokságban, és folytatni azt a nevelőmunkát, amelyet elkezdtünk.