Vízilabda: Alkalmazkodnunk kell a modern kor kihívásaihoz – Gergely István

– Milyen tervekkel, célokkal állt munkába a Magyar Vízilabda-szövetség alelnökeként?
– Mindent a vízilabdának köszönhetek, amit elértem, ezért továbbra is a legjobb tudásom szerint igyekszem szolgálni a sportágat – mondta lapunknak a 46 éves Gergely István, akit a szombati közgyűlésen választottak meg alelnöknek. – Az elmúlt évtizedben elnökségi tagként már volt rálátásom a szövetség működésére, mostantól pedig a sportvezetőként szerzett tapasztalataimat is szeretném kamatoztatni. Bizonyos folyamatok eddig is jól működtek, például rengeteget fejlődött az utánpótlás-nevelés, de mint minden szervezetben, nálunk is van min javítani.

– Egyeztetett már Madaras Norbert elnökkel a legfontosabb teendőiről?
– Természetesen, amúgy is sokat beszélünk a vízilabdáról, baráti kapcsolatot ápolunk. Olyan változtatásokat tervez, amelyek által operatívabbá válna a szövetség működése, szeretné átláthatóvá és ellenőrizhetővé tenni a különböző feladatköröket. Nagyjából hasonlóan gondolkodunk a sportágról, mindkettőnknek szívügye a vízilabda, talán ezért is esett rám a választása. Már az első egyeztetésünkön leszögezte, hogy minden új ötletéről kikérné a véleményemet, ami nagyon megtisztelő, bízom benne, hogy tudok érdemben segíteni. Nem én szabom az irányokat, inkább javaslatokat teszek, tanácsokat adok az elnökségnek.

– Az összhang bizonyára már megvan, elvégre az athéni és a pekingi olimpián is együtt értek fel a csúcsra.
– Valóban, de remélem, nem azért kért fel alelnöknek, mert annak idején szép sikereket értünk el együtt... Már elnökségi tagként igyekeztem segíteni a vízilabda népszerűsítését, nyílt napot szerveztem, jártam az uszodákat, és különböző statisztikai adatokat gyűjtöttem, ezekről pedig Norbinak is volt tudomása. Olimpiai bajnokként a vízben már bizonyítottunk, de a parton vagy az irodában még sokat tehetünk a sportágért, és jó érzés, hogy a szövetségben elkötelezett emberekkel dolgozhatok együtt.

– Tíz évvel ezelőtt pályázott a szövetség elnöki posztjára, de Kemény Dénest választotta meg a küldöttgyűlés. Gondolkodik még azon, mi lett volna, ha…?
– Ha tehetném, sem változtatnám meg az akkori döntést. Örülök, hogy más utat jártam be, mint amilyet elterveztem, mert értékes tapasztalatokat szereztem a magyar sportirányításról, a Honvéd ügyvezető elnökeként huszonhárom sportággal foglalkozom napi szinten. A vízilabda természetesen fontos helyet foglal el a szívemben, de a szakosztály működésébe nem szólok bele, mert minden területnek megvan a felelőse.

– Hasonló szemlélettel vág neki az alelnöki megbízatásnak is?
– Igen, mert rengeteg jó szakember dolgozik a sportágban, akiket elsősorban támogatni, segíteni szeretnék a munkájukban. Hazai terepen érzem magam, már nem kell időt töltenem a kapcsolat-
építéssel, úgyhogy elkezdhetjük megvalósítani azokat a terveket, amelyeket az elnök úr felvázol. Az elmúlt években több sportág szervezeti felépítését, versenyrendszerét is megismertem, és a vízilabdába is szeretnék átemelni olyan újításokat, amelyek máshol már beváltak.

– Mi kell ahhoz, hogy felvegye a versenyt a vízilabda a modern kor vívmányaival, de a tradíciók ne sérüljenek?
– Hosszú beszélgetés lenne, ha kifejteném, mert rengeteg összetevője van.

– Mégis, hogyan lehetne eladhatóbbá tenni a sportágat?
– A legfontosabb, hogy a vízilabdát elsősorban önmagához kell hasonlítani, nem más, népszerűbb csapatsportágakhoz. Az első lépés, hogy sportszakmailag és üzletileg is felmérjük, hol tartunk, csak ezt követően lehet növelni a tömegbázist, javítani a nézettségi mutatókon. Szolgáltatásalapú szövetséget szeretnénk létrehozni, vagyis megkérdeznénk a sportszerető közönséget és az egyesületek képviselőit, hogy szerintük milyen változásokra van szükség. Alkalmazkodnunk kell a modern kor kihívásaihoz, mert már nemcsak a többi sportággal, hanem a könnyen fogyasztható internetes tartalmakkal is versenyzünk.

– Bizakodó vagy borúlátó a vízilabda jövőjét illetően?
– Az eredményesség miatt optimista vagyok, nem tartok tőle, hogy lemaradunk a versenyben. A vízilabdázók az élet más területein is megállják a helyüket, ennek köszönhetően a sportág megítélése sem romlott, és az utánpótlás helyzete is rendkívül biztató. Hinnünk kell magunkban és az elvégzett munkában, mert jó irányba haladunk.