Férfi vízi ob I: reális cél lehet a négy közé jutás Szolnokon

Hangay Zoltán (Fotó: Koncz Márton)
Hangay Zoltán vezetőedző szerint reális cél lehet a harmadik helyen álló Szolnoki Dózsa férfi vízilabdacsapatának a legjobb négy közé kerülés a bajnokságban. A szakember a közmédiának adott interjúban kiemelte, ehhez az kell, hogy az együttes a már korábban bemutatott bravúrgyőzelmek mellett ne veszítsen pontokat a papíron kötelező sikert ígérő találkozókon, így például a Szeged vagy az Eger ellen.
Hangay Zoltán hozzáfűzte, a megfiatalított keret számára jó tapasztalatszerzés volt az Eurokupában való szereplés is, hiszen sokan még nem rendelkeztek nemzetközi rutinnal. A tréner megjegyezte, a BVSC-Zugló elleni szerdai összecsapás remek mérce lesz a csapatnak.
„Ez egy hatpontos mérkőzés lesz, ott lohol a nyakunkban a Vasas és a Honvéd is, a BVSC pedig három pontra közelítene meg minket egy győzelemmel. A saját játékunkat kell ráerőltetünk az ellenfelükre, és akkor meg tudjuk szerezni a három pontot” – közölte Hangay.
VÍZILABDA
FÉRFI OB I, ALAPSZAKASZ
16. FORDULÓ
Szerda, 20.00: BVSC-Zugló–Szolnoki Dózsa
| 1. FTC Telekom | 15 | 15 | – | – | 216–101 | +115 | 45 |
| 2. Genesys OSC Újbuda | 15 | 13 | – | 2 | 224–122 | +102 | 39 |
| 3. Szolnoki Dózsa | 15 | 11 | 1 | 3 | 168–115 | +53 | 34 |
| 4. Budapesti Honvéd SE | 15 | 11 | – | 4 | 172–109 | +63 | 33 |
| 5. A-HID VasasPlaket | 15 | 11 | – | 4 | 208–121 | +87 | 33 |
| 6. Tigra-Zf-Eger | 15 | 9 | 1 | 5 | 157–156 | +1 | 28 |
| 7. BVSC-Zugló | 15 | 8 | 1 | 6 | 182–165 | +17 | 25 |
| 8. Szegedi VE | 15 | 4 | 4 | 7 | 135–175 | –40 | 16 |
| 9. UVSE | 15 | 4 | 1 | 10 | 124–182 | –58 | 13 |
| 10. Kaposvári VK | 15 | 3 | 4 | 8 | 140–183 | –43 | 13 |
| 11. PannErgy-Miskolc | 15 | 3 | 2 | 10 | 125–193 | –68 | 11 |
| 12. PVSK-Mecsek Füszért | 15 | 3 | 2 | 10 | 127–198 | –71 | 11 |
| 13. Metalcom Szentes | 15 | 1 | 1 | 13 | 125–188 | –63 | 4 |
| 14. KSI | 15 | – | 1 | 14 | 117–212 | –95 | 1 |
Legfrissebb hírek

Vízilabda: a Genesys a Semmelweis OSC főszponzora lesz
Vízilabda
2025.10.14. 15:46

Férfi vízilabda ob I: százszázalékos maradt a Honvéd
Vízilabda
2025.10.10. 21:10

Vízilabda ob I: lendületben maradt a Honvéd, a KSI bánta
Vízilabda
2025.10.03. 21:12
Ezek is érdekelhetik





