Vízilabda: két tervvel készül Varga Zsolt a következő időszakra

Vágólapra másolva!
2023.01.04. 13:29
null
Varga Zsolt a párizsi olimpia utolsó napjáig szeretné a lehető legpontosabban megtervezni a válogatott programját (Fotó: Getty Images)
A rendkívül sűrű versenynaptár és az olimpiai kvalifikációs rend miatt két tervvel készül a következő, bő egyéves időszakra Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember és a szakmai stáb az újév első napja óta tart edzéseket a keretnek a Komjádi uszodában, az együttes először készül közösen azóta, hogy szeptemberben ezüstérmet nyert a spliti Európa-bajnokságon.

„Nagyon jó, motiváló érzés visszatérni, azt biztosan sikerült elérnem, hogy nyugodt szilveszterük volt a srácoknak. Persze nem voltak vidámak az első napon a négyezer méteres úszástól, viszont mindenki koncentráltan állt hozzá a feladathoz. Ennek a hétnek azonban a legfontosabb része, hogy a csapat újra együtt legyen, közösen ebédeljenek, beszélgessenek a játékosok, az egymás közti emberi kapcsolatok újra beinduljanak” – nyilatkozta szerdán a bajnok Ferencváros vezetőedzői feladatait is ellátó olimpiai bajnok Varga Zsolt.

A tréner megjegyezte, az eredeti tervek szerint az Európa-bajnok horvát válogatottal tréningeztek volna közösen, a rivális azonban betegség miatt lemondta az edzéseket. „Végül úgy alakítottuk át a programot, hogy egymást és a klubcsapatokat is segítsük. Így a nemzetközi kupákban szereplő csapatokkal, a szerdai (mai), OSC-vel szembeni gyakorlást követően csütörtökön a Vasassal, pénteken pedig a Ferencvárossal játszunk” – nyilatkozta a kapitány. Hozzátette, hogy a szerdai mérkőzés – ahogyan az három nap munka után várható – még kicsit lassabb volt sok hibával, péntekre azonban jelentős javulást vár.

A hosszú távú tervekről szólva Varga Zsolt elmondta, a jövő évi párizsi olimpia utolsó napjáig szeretnék a lehető legpontosabban megtervezni a programot, tavaly nyáron ugyanis többször az utolsó pillanatban kellett ellenfelek után nézni.

Az ötkarikás játékokra idén először a nyári világbajnokságon lehet kvótát szerezni, a fukuokai viadalról az első kettő biztosítja a helyét az olimpián, ezt követően a Tel-Avivban sorra kerülő Európa-bajnokságon, majd a 2023 februárjában Dohában sorra kerülő vb-n lehet kvalifikálni. A kontinensviadalt októberben rendezték volna, ám a legfrissebb sajtóhírek szerint végül jövő január lesz az időpont, ez pedig rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja a csapatokat.

„Természetesen az fantasztikus lenne, ha már most nyáron megszereznénk a kvótát, ebben az esetben ugyanis teljesen más filozófiával lehetne felhasználni a másik két világeseményt. Persze ha ez nem sikerül, akkor arra van B-terv is” – mondta a szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Szentesi recept: helyi kötődés és közös programok

Vízilabda
2025.09.03. 15:01

Férfi vízilabda MK: a Szegeddel negyeddöntőzik a Ferencváros

Vízilabda
2025.09.01. 15:30

Sokadvirágzását éli a szorgalmas óriás – interjú Kovács Péterrel

Képes Sport
2025.08.27. 14:06

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30
Ezek is érdekelhetik