Női vízilabda BL: dunaújvárosi győzelem és továbbjutás

Vágólapra másolva!
2022.12.11. 13:49
null
Szabó Nikolett (Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap)
A Dunaújváros vasárnap megszerezte első győzelmét a női vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében, és továbbjutott. A B-csoportban a hazai pályán játszó Eger legyőzte a Ferencvárost.

Az olaszországi A-csoportban szereplő Dunaújváros 20–3-ra kiütötte holland riválisát, így továbbjutott a csoportból. A másik vasárnapi mérkőzésen az Ekipe Orizzonte 11–6-ra legyőzte a házigazda Plebiscito Padovát, és szintén továbblépett.

A B-csoport utolsó összecsapásán 13–12-es egri siker született az FTC ellen, főként Szilágyi Dorottya nyolc góljának köszönhetően. A magyar rangadónak már nem volt tétje, mivel mindkét együttes két-két vereséggel érkezett a találkozóra, így egyikük sem juthatott tovább a legjobb nyolc közé.

A selejtezőtornákról az első két-két helyezett jut a negyeddöntőbe, a harmadik és negyedik pozícióban záró csapatok pedig az Eurokupában folytatják nemzetközi szereplésüket.

NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
A-CSOPORT (Padova)
Dunaújváros–ZVL 1886 (holland) 20–3
(5–2, 6–1, 6–0, 3–0)

B-CSOPORT (Eger)
Tigra-ZF-Eger–FTC-Telekom Waterpolo 13–12
(4–1, 3–4, 4–5, 2–2)

KÉSŐBB
C-CSOPORT (Budapest)
12.45:
UVSE–Glyfada (görög)

Legfrissebb hírek

Cseh Sándor kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.21. 10:13

Szépített a Dunaújváros a női vízilabda-bronzcsatában

Vízilabda
2025.05.14. 20:21

Az FTC megőrizné a lendületét, az UVSE revansra készül a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2025.05.10. 11:19

Az FTC kétgólos hátrányból nyerte meg néggyel az UVSE elleni döntő első felvonását a női vízi ob I-ben

Vízilabda
2025.05.07. 19:10

Női vízi BL: negyedik lett a Ferencváros Pireuszban

Vízilabda
2025.05.03. 17:50

Vályi Vanda: Nem okoz problémát, hogy felvegyem a ritmust

Vízilabda
2025.04.17. 09:28

Női vízi ob I: Szeged elleni sikerével egy győzelemre a 7. helytől a Szentes

Vízilabda
2025.04.10. 21:18

Tizenkét csapatos lesz a női vízilabdatorna a Los Angeles-i olimpián

Vízilabda
2025.04.09. 22:16
Ezek is érdekelhetik