NS-klub: Vincze Balázs gyerekként az utolsó betűig elolvasta a Népsportot


Az UTE a BEK-trófea után alig három héttel az európai Szuperkupát is elhódította, másnap pedig a győztes gólt szerző Vincze Balázs fotója virított a Nemzeti Sport címlapján.
„Látja, erre már nem emlékszem, de azt a mérkőzést nem lehet elfelejteni – hangsúlyozta az egykori kiváló jobbkezes.– Édesanyám sokat foglalkozott a rólam szóló írásokkal, már akkor is kivágta a cikket az újságból, ha egyetlen félmondatban megemlítettek. Sportszerető családban nőttem fel, rendszeres előfizetői voltunk a Népsportnak, amikor még csak nyolc oldalból állt az újság, gyakran az utolsó betűig elolvastam. Nem csupán a vízilabda érdekelt, olvastam a fociról, teniszről, kosárlabdáról szóló cikkeket is. Eleinte különös érzés volt, ha a saját fotómmal találkoztam a sportnapilap hasábjain, ugyanakkor büszke voltam rá, mert presztízsértéke volt, ha valaki bekerült a Nemzeti Sportba.”

Vincze Balázs 1996-ban külföldre szerződött, ám több mint két évtized után edzőként visszatért nevelőegyesületébe, jelenleg az ob I-es felnőttcsapatot irányítja.
„Az első idényem vezetőedzőként nagyon jól sikerült, a legutóbbi már kevésbé, de ilyen a vízilabda, hullámhegyek és hullámvölgyek követik egymást – mosolygott az 55 éves szakember. – Játékosként is megtapasztalhattam, milyen érzés a csúcsra jutni, de nagyon nehéz ott is maradni, a győztes BEK-döntő után kétszer is vereséget szenvedtünk a fináléban. Most mások a célok Újpesten, mint akkoriban, de nekem még mindig sokat jelent a klub, és szerencsére nem vagyok ezzel egyedül. Kis József a lelkes szülői társasággal együtt rengeteget tett azért, hogy megőrizze azokat az értékeket, amelyeket egykor az újpesti vízilabda képviselt, Lovas Péter elnök úr pedig minden támogatást megad a csapatnak. Változtak az idők, most már annak örülök a legjobban, ha a játékosaimról ír dicsérően a Nemzeti Sport.”

Csak a galambok szenvedtek hiányt

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Mezey-mestermunka Cardiffban

Magyar futballedző előtt tiszteleg Hollandia

Tragédia az utakon: gyászolt a futballvilág

Ismét a San Francisco nyerte meg az Árpád-kupát
