Vízilabda: visszahódítaná a BL-trófeát a Fradi

LAKNER GÁBOR, PATAI GERGELYLAKNER GÁBOR, PATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2022.06.02. 08:35
null
Három meccset kell megnyerni, hogy 2019 után ismét Varga Dénesék üljenek fel a trónra (Fotó: Tumbász Hédi)
Az FTC-Telekom sorozatban harmadszor szerepel a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében, az előző két alkalommal finalista volt, egy arany és egy ezüst a csapat mérlege.

 

Hárman vágtak neki az útnak, végül egyedül az FTC-Telekom jutott el Belgrádba, a férfi vízilabda Bajnokok Ligája másik két magyar indulója menet közben lemorzsolódott. A Szolnoki Dózsát a selejtezősorozat harmadik körében éppen a Genesys OSC Újbuda ütötte ki, az újbudaiaknak pedig a csoportkör jelentette a végállomást. A Ferencváros azonban sorozatban harmadszor van ott az első számú nemzetközi kupasorozat végjátékában.

HULLÁMVÖLGY UTÁN TAVASZI CSÚCSFORMA

A zöld-fehérek az ősszel várakozáson felül szerepeltek a BL-ben, egyszer sem kaptak ki, és még bosszankodhattak is a sok döntetlenjük miatt.

Az év elején azonban gödörbe került a csapat, kikapott Splitben, odahaza nagy pofonba szaladt bele a Barceloneta ellen, és a kényelmes helyzet pillanatokon belül majdhogynem reménytelenné vált. De nem a Fradinak!

Varga Zsolt együttese Belgrádban és Athénban visszahozta az elveszített pontokat, a Radnicski elleni kínkeserves hazai győzelemmel pedig véglegesítette a helyét a nyolcas döntőben, egy fordulóval a csoportkör vége előtt. Mellesleg elütötte a továbbjutástól az Olympiakoszt...

A végén már „csak” a minél jobb helyezésért játszott a csapat a csoportgyőztes Brescia ellen, és háromnegyednyi szenvedés után fordítva végül el is csípte a második helyet, így aztán a rekordgyőztes olasz Pro Recco helyett a horvát Jug Dubrovnik lesz a ferencvárosiak első ellenfele.

IGAZI CSAPATTÁ ÉRETT AZ ÁTALAKULT KERET

Hat új játékos érkezett a nyáron az együttesbe, amely nemcsak átalakult, hanem jelentősen meg is fiatalodott. Varga Zsolt a kezdeti konzervatívabb hozzáállása után változtatott, a fiatalok akkor is a vízben voltak, ha történetesen nem játszottak jól, ezzel tehermentesítve a rutinos kulcsjátékosokat, akik nem fáradtak el a mérkőzések végére.

Tavaszra már egyértelműen látszott, hogy működik, ami mellett a szakvezető elkötelezte magát, ennek is volt köszönhető a nagy menetelés a BL-ben és a magabiztosan megnyert bajnoki cím.

Folyamatosan magas színvonalon játszó húzóemberek, túlteljesítő légiósok és kulcsfeladatokat megoldó fiatalok – ez az elegy repítette magasra a Ferencvárost.

 

A bajnoki döntő után az ezüstérmes OSC-t irányító Varga Dániel egyenesen azt mondta, ez a legjobb Fradi, amelyet az elmúlt években látott, márpedig Fradi-ügyben meglehetősen illetékes, ugyanis onnan vonult vissza, ott lett utánpótlásedző, a testvére pedig ugyebár a zöld-fehérek csapatkapitánya...

Vámos Márton hatalmas balkezes bombáira Belgrádban is nagy szüksége lesz a Ferencvárosnak (FOTÓ: FÖLDI IMRE)
Vámos Márton hatalmas balkezes bombáira Belgrádban is nagy szüksége lesz a Ferencvárosnak (FOTÓ: FÖLDI IMRE)

EGYSZER MÁR BEJÖTT A JUG ELLENI KEZDÉS

Az FTC és a Jug Dubrovnik egyetlenegyszer találkozott a közelmúltban, 2019-ben ugyancsak a BL negyeddöntőjében csaptak össze. A zöld-fehérek 3–0-s kezdés után 10–9-re nyertek Hannoverben, ettől olyan lendületbe jöttek, hogy meg sem álltak a végső győzelemig!

Nem bánnánk, ha Belgrádban is hasonlóan alakulna a negyeddöntő és a folytatás. A zöld-fehérek egyébként a következő fináléban is ott voltak – 2020-ban ugyebár a pandémia miatt törölték az idényt –, akkor azonban a Recco túl nagy falatot jelentett a néhány hónap alatt kétszezonnyi problémával megbirkózó ferencvárosiaknak.

Nem mindennapi sorozat lenne három egymást követő évben is aranymeccset játszani, erre legutóbb a Recco volt képes – mondjuk az olaszok az Euroligában és a BL-nem egymás után hétszer voltak ott a fináléban. Visszatérve az FTC és a Jug párharcára, három éve még nem feltétlenül a zöld-fehérek voltak az esélyesek, az idén azonban igen: ha azt hozzák, amire képesek, a horvátok nem tudják őket megállítani.

Varga Dénes csapatkapitányként sorozatban harmadik nyolcas döntőjében vezeti csatába a Ferencvárost
(FOTÓ: FÖLDI IMRE)
Varga Dénes csapatkapitányként sorozatban harmadik nyolcas döntőjében vezeti csatába a Ferencvárost (FOTÓ: FÖLDI IMRE)

Ha az FTC továbbjut, az alapvetően döntőnek is beillő Pro Recco–Barceloneta csata győztesével játszik. Valamennyivel a Recco az esélyesebb, de hogy mire képes a Barceloneta, arról a zöld-fehérek is tudnának mesélni... A másik ágon egyedül a Hannover lóg ki a mezőnyből, de ember legyen a talpán, aki megjósolja például a Novi Beograd–Marseille párharc győztesét.

Kiegyenlített a mezőny, megjósolhatatlannok a párharcok, ami elképesztően jó mérkőzéseket vetít előre. Gondoljunk csak bele, hogy az említett Recco, Barceloneta, Novi Beograd, Marseille kvartett fele legfeljebb csak az ötödik helyért játszik az utolsó napon... A Ferencvárosnak azonban senkitől sem kell félnie, hiszen az az együttes, amelyik győzelmi kényszerben parádés játékkal tudott nyerni Belgrádban és Athénban, minden akadályt képes átugrani. És egyébként is: féljenek az ellenfelek!

 


 

A zöld-fehérek mindig nagy elszántsággal vetik bele magukat a küzdelembe, az idény utolsó feladata előtt még egyszer össze kell kapaszkodniuk a játékosoknak (Fotó: Földi Imre)
A zöld-fehérek mindig nagy elszántsággal vetik bele magukat a küzdelembe, az idény utolsó feladata előtt még egyszer össze kell kapaszkodniuk a játékosoknak (Fotó: Földi Imre)
Legfrissebb hírek

Fennakad-e az olasz falon a triplázni vágyó PSG?

Bajnokok Ligája
48 perce

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 16:53

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:56

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:26

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22
Ezek is érdekelhetik