Vízilabda: Mintha újra elkezdtem volna sportolni! – Biros Péter

Vágólapra másolva!
2022.02.04. 09:15
null
Biros Péter szerint nem kell olyan nagy feneket keríteni annak, hogy az idény végéig ő az Eger edzője (Fotó: Lénárt Márton)
Háromszoros olimpiai bajnok ült le az ob I-es egri férficsapat kispadjára: Biros Péter az új időbeosztástól újra úgy érzi magát, mint játékoskorában.

 

Szépen csendben már a hét elején edzőt váltott az élvonalbeli férfibajnokságban szereplő Tigra-ZF-Eger, de ez csak akkor derült ki, amikor a szerda esti, Szolnok elleni hazai bajnokin a klub szakmai igazgatója, a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter ült le a kispadra az addig irányító Petrovai Márton helyett.

„Az idény végéig én lettem az edző, de nem kell ennek olyan nagy feneket keríteni – mondta a Nemzeti Sportnak Biros Péter.– Az eddigi meccsek alapján úgy láttuk jónak, hogy váltsunk, én pedig elvállaltam ezt a tisztséget. Nem tudom, hogy eddig mi történt az edzéseken, de jelenleg szépen dolgoznak a fiúk, persze a profi sportolóknak ez is a dolguk. Nyilván sok minden változik azzal, hogy én lettem az edző, elsősorban a védekezést szeretném rendbe tenni, ugyanis nagyon sok gólt kapunk, és a kevés kapott gólt jóval könnyebb túllőni... Azt is elvárom, hogy jóval fegyelmezettebbek legyünk, mert azért a meccseken tapasztaltam némi fegyelmezetlenséget.”

Az eddigi eredmények valóban nem voltak fényesek, ebben a naptári évben még nem nyert meccset az Eger. Persze az élcsapatok közé tartozó Vasastól, a Ferencvárostól vagy már Biros irányításával a Szolnoktól ki lehet kapni, azonban a hátsó régióban szerénykedő UVSE és a Debrecen elleni vereség elég rosszul mutat. Főleg a sereghajtó elleni összeomlás volt látványos, 6–2-es vezetésről „sikerült” 9–8-ra kikapni Debrecenben – ezután döntött a szakvezetőség az edzőváltás mellett.

„Nem szeretnék konkrét helyezésről beszélni, nyilván jó lenne minél előrébb végezni a tabellán, de nekem az a legfontosabb, hogy mérkőzésről mérkőzésre fejlődjünk. Ha ez megtörténik, akkor rendben leszünk – tekintett előre Biros, akinek az új feladatával alaposan megváltozott a napi rutinja. – Kicsit több lett most a teendőm, de meg kell oldanom. Délelőtt és délután edzés van, igazából olyan érzés, mintha újra elkezdtem volna sportolni!”

Biros Péter segítője Jászberényi Gábor maradt, az első csapat szakmai stábjához a kiváló utánpótlásedző, Tóth Kálmán csatlakozott, míg Petrovai Márton az egri serdülőcsapattal dolgozik tovább. Ezt a felállást az idény végéig tervezik – aztán kiderül, hogyan tovább.

„Pillanatnyilag nincs értelme messzebbre tekinteni, tényleg csak az idény végéig tervezünk – mondta a játékosként háromszoros olimpiai bajnok szakember, akinek az egri kispad önmagában nem újdonság, hiszen a klub női csapatát már irányította, mielőtt szakmai igazgató lett. – Utána majd megbeszéljük, mi történt addig, de egyelőre csak a következő hónapokra koncentrálok.”

Van is mire koncentrálni: szombaton például a Honvéd megy a Bitskey uszodába – az sem lesz fáklyásmenet, de szerdán a Pécs megmutatta, hogy lehet győzni a piros-fehérek ellen.

AZ ÁLLÁS
1. OSC Újbuda181521255–147+10847
2. FTC-Telekom16151222–125+9746
3. Szolnoki Dózsa181413251–139+11243
4. AHID-VasasPlaket181332195–126+6942
5. BVSC-Zugló181215220–160+6037
6. Budapesti Honvéd SE17926185–164+2129
7. PVSK-Mecsek Füszért187110155–203–4822
8. Kaposvári VK18639185–225–4021
9. Tigra-ZF-Eger18612197–226–2918
10. Szegedi VE18612150–195–4518
11. UVSE Hunguest Hotels184212150–220–7014
12. PannErgy-Miskolc184113162–234–7213
13. Metalcom Szentes182115147–232–857
14. Debreceni VSE17215131–209–786
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik