Vízilabda: Úgy kell teljesítenem, ahogy az olimpián Nagy Viktor – Vogel Soma

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.01.04. 19:04
A két ünnep között feltörekvő fiatalok vettek részt a férfi vízilabda-válogatott összetartásán, míg január első hetében a tapasztaltabb játékosok – illetve még azok is, akik decemberben meggyőzték Märcz Tamás szövetségi kapitányt. Az NSO Tv is ott járt a Duna Arénában rendezett sajtónyilvános edzésen, a tréner mellett megszólaltattuk az egyik „duplázót”, Batizi Benedeket, de a 24 évesen már a rutinosak közé tartozó kapus, Vogel Soma is elmesélte kameránk előtt, mennyire nehéz a visszavonult Nagy Viktor öröksége a válogatott kapujában.

Märcz Tamás szövetségi kapitány nagyon örül, hogy válogatott összetartásokat vezényelhetett.

„Még a tavalyi év végén tudtunk a fiataloknak is edzést tartani, ahol megnézhettem azokat a tehetségeket, akik potenciális lehetőségei a magyar vízilabdának. Illetve most még az év elején egyszer tudtunk találkozni, ha nem is túl hosszan, de három napon át edzéseket tudok vezényelni a megnevezett keretnek, kicsi módosítással.”

Videónkban arról is beszél, hogy 2022 a kísérletezés éve lesz, így a fiatalok lendületével és az idősebbek rutinjával szállnak harcba az érmekért a világversenyeken.

A 21 éves Batizi Benedek a fiatalok, majd a rutinosok összetartásán is részt vehetett.

„Óriási megtiszteltetés, hogy itt lehetek, egyben nagyon nagy élmény, úgyhogy megpróbálom minden percét kiélvezni, és lehetőség szerint úgy teljesíteni, hogy legközelebb is behívjanak.”

Videónkban elmeséli, hogyan élte meg, amikor felhívta a hírrel a kapitány.

A válogatott kapusa, Vogel Soma is örül a fiatalok érkezésének.

„Azt látom rajtuk, amit magamon is tapasztaltam, amikor az első edzéseimen vettem részt a válogatottnál. Kicsit izgulnak, de nagyon jó a hozzáállásuk, hajtanak az edzés elejétől a végéig, sőt még utána is plusz munkát végeznek. Ezt a mentalitást már láttam a Fradiban is a mi fiataljainktól, úgyhogy nem újdonság számomra. Nagyon örülök, hogy most a válogatottba is bejött egy fiatalosabb, energikusabb hullám.”

Az NSO Tv videójában beszél arról: mekkora kihívás a visszavonult Nagy Viktor örökébe lépni.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 19. rész: férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.09.26. 17:04

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

Német Toni: Minden meccs olyan, mintha olimpiai döntő lenne

Vízilabda
2025.09.17. 07:13

A négy között megismétlődik a tavalyi döntő a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.09.15. 16:01

Csollány Szilveszter türelmesen kivárta, hogy eljöjjön az ő napja

Képes Sport
2025.09.15. 15:41

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
2025.09.13. 20:18

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17
Ezek is érdekelhetik