Férfi vízi BL-selejtező: egymás ellen játszik két magyar csapat

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.11. 13:12
null
A Szolnok és az OSC az ob I legutóbbi évadának döntőjében is egymás ellen játszott (Fotó: Árvai Károly)
Összekerült a Szolnoki Dózsa és az OSC Újbuda a férfi vízilabda Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának hétfői sorsolásán – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Az európai szövetség (LEN) sajtóközleménye szerint a horvátok is hasonlóképpen jártak, ugyanis a Jadran Split és a Mladost Zagreb egymással találkozik a csoportkörbe jutásért. A párharcok első mérkőzéseit szombaton, a visszavágókat jövő szerdán rendezik. A vesztesek az Eurokupa negyeddöntőjében folytatják nemzetközi szereplésüket.

A Szolnok és az OSC az előző idényben az Eurokupa döntőjében is egymás ellen játszott, ott a szolnokiak szerezték meg a trófeát ötméteres-párbajban.

A selejtező 3. fordulójának párosítása
Jadran Split (horvát)–HAVK Mladost Zagreb (horvát)
Szolnoki Dózsa–OSC Újbuda
RN Savona (olasz)–Crvena zvezda (szerb)
CN Barcelona (spanyol)–AN Brescia (olasz)

A csoportkör beosztása
A-csoport

FTC-Telekom, Zodiac Atletic Barceloneta (spanyol), Olympiakosz Pireusz (görög), Dinamo Tbiliszi (grúz), Novi Beograd (szerb), Radnicski Kragujevac (szerb), Barcelona vagy Brescia, Jadran Split vagy Mladost Zagreb
B-csoport
Pro Recco (olasz), Jug Adriatic Osiguranje Dubrovnik (horvát), Waspo 98 Hannover (német), CN Marseille (francia), Spandau 04 Berlin (német), Steaua Bucuresti (román), Szolnok vagy OSC, Savona vagy Crvena zvezda

Legfrissebb hírek

Csoportelső az FTC, a Marseille vár rá Máltán a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.05.14. 21:16

A BVSC harmadszor is legyőzte a Szolnokot, így a zuglóiaké a bronz a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.05.14. 20:25

Ismét legyőzte a Szolnokot, egy lépésre a bronzéremtől a BVSC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.05.09. 21:03

Az FTC nagy csata után került előnybe a Vasas elleni férfi vízilabdadöntőben

Vízilabda
2025.05.07. 21:28

Vízilabda: a Semmelweis Egyetem átveszi az OSC játékosait, már megvan az új vezetőedző is

Vízilabda
2025.05.05. 17:35

Férfi vízilabda ob I: sokáig szoros volt, végül öttel nyert a Fradi

Vízilabda
2025.03.22. 16:53

Könnyedén nyert Nagyváradon, továbbra is veretlen a BL-ben az FTC

Vízilabda
2025.03.19. 21:16

Nagyváradon kerülne még közelebb Vallettához az FTC férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.03.19. 08:38
Ezek is érdekelhetik