Férfi vízi: Megterhelő időszak vár ránk – Manhercz

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.10.14. 10:49
null
Manhercz Krisztián (Fotó: Tumbász Hédi)
A tokiói olimpia utáni rövid pihenő és a koronavírus okozta halasztások miatt megterhelő időszak vár a férfi vízilabda-válogatott tagjaira Manhercz Krisztián olimpiai bronzérmes pólós szerint.

 

„Ebben az ütemben nehéz a sérüléseket megúszni és olyan fizikai állapotban lenni, hogy bírja az ember. Végig formában lenni pedig szinte lehetetlen” – nyilatkozott az MTI-nek a világbajnoki ezüstérmes Manhercz Krisztián.

Az Orvosegyetem SC játékosa elmondta, hogy az elmúlt másfél hónapban 22 mérkőzést játszottak, és november végéig még előttük áll további 26 találkozó. Manhercz kiemelte, hogy a feszített tempó ellenére a Bajnokok Ligájában a főtáblára jutás visszaigazolás lehet arra, hogy jó úton járnak. A nemzetközi porond és a bajnokság mellett az OSC a Magyar Kupában is szerepel, amelynek négyes döntőjére decemberben kerül sor.

Az Európa-bajnok vízilabdázó elárulta, hogy a sok mérkőzés mellett az utazás is kimerítő a játékosok számára. Két héttel ezelőtt Podgoricában négy nap alatt hatszor ugrottak medencébe, ezután két Magyar Kupa-meccs következett, majd indultak tovább Párizsba három napra, ahonnan hétfőn érkeztek haza.

„Nem is feltétlenül az a megterhelő, hogy összesen három hét pihenő volt, hanem az, hogy a koronavírus miatt eltolták az egész versenysorozatot, májusban pedig világbajnokság van, így a teljes szezont összesűrítették” – tette hozzá a 24 éves sportoló, aki szeptember óta az ELTE pszichológia szakának hallgatója.

A válogatott nem találkozott az olimpia óta, és Manhercz szerint erre valószínűleg még egy hónapig nem is kerül sor. A világbajnokságot május 13. és 29. között rendezik Fukuokában, az Európa-bajnokság pedig augusztusban lesz Horvátországban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Szentesi recept: helyi kötődés és közös programok

Vízilabda
2025.09.03. 15:01

Férfi vízilabda MK: a Szegeddel negyeddöntőzik a Ferencváros

Vízilabda
2025.09.01. 15:30

Férfi vízilabda MK: a Szentes az OSC legyőzésével megnyerte selejtezős csoportját

Vízilabda
2025.08.31. 19:16

Sokadvirágzását éli a szorgalmas óriás – interjú Kovács Péterrel

Képes Sport
2025.08.27. 14:06
Ezek is érdekelhetik