Női vízilabda Euroliga: könnyed győzelemmel kezdett az UVSE

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.02.04. 21:03
A spanyol Sant Andreu 20–5-ös legyőzésével kezdte szereplését a házigazda UVSE női vízilabdacsapata az Euroliga selejtezőjében.
Már az első félidőben lezárta a mérkőzést az UVSE (Fotó: Török Attila)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Már az első félidőben lezárta a mérkőzést az UVSE (Fotó: Török Attila) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Benczur Márton együttese pénteken az orosz Dinamo Uralocska ellen ugrik medencébe.

A négy kvalifikációs csoportban négy magyar csapat érdekelt: a Dunaújváros és a Ferencváros egy-egy veronai csoportban szerepel, míg a BVSC Rómában próbálja meg kiharcolni a negyeddöntőbe jutásra jogosító első két hely valamelyikét.

Utóbbi három klub pénteken játszik először.

NŐI VÍZILABDA EUROLIGA, SELEJTEZŐ
A-CSOPORT (BUDAPEST), 1. FORDULÓ
UVSE Hunguest Hotels–Sant Andreu (spanyol) 20–5
(5–2, 4–0, 5–1, 6–2)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: az első és a hatodik hely sem meglepő az UVSE-s fiúktól

Utánpótlássport
2025.06.11. 09:02

Vízilabda: az UVSE nyerte a serdülő lányok országos bajnokságát

Utánpótlássport
2025.06.01. 18:34

Vízilabda: az UVSE két, az FTC egy bajnoki címet ünnepel a fiúk között

Utánpótlássport
2025.05.27. 08:57

Vízilabda: az FTC és az UVSE nyerte az ifjúsági országos bajnokságot

Utánpótlássport
2025.05.25. 19:28

Női vízilabda: Varró Eszter kiteljesedett a tengerentúlon

Vízilabda
2025.05.23. 10:03

Cseh Sándor kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.21. 10:13

Vízilabda: az UVSE lett a serdülő fiúbajnok

Utánpótlássport
2025.05.18. 19:17

A BVSC harmadszor is legyőzte a Szolnokot, így a zuglóiaké a bronz a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.05.14. 20:25
Ezek is érdekelhetik