Női vízilabda: Érmet szeretnénk szerezni Tokióban – Keszthelyi

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2021.01.26. 10:16
null
Keszthelyi Rita (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar női vízilabda-válogatott a görögök elleni vereséget is a saját javára tudta fordítani, és kellően felpaprikázva ugrott medencébe az olaszok elleni, olimpiai kvótáról döntő meccsen. Hazatérés utáni interjú Keszthelyi Ritával, a válogatott vezéregyéniségével.

 

– Megtalálták végül az űrhajóját?
– Inkább nem szeretném kommentálni ezt a jelzőt, mert az egész csapat fantasztikusan játszott, elképesztő teljesítményt tettünk le az asztalra a sorsdöntő mérkőzésen – mondta a Triesztből érkező buszról leszállva a Nemzeti Sportnak Keszthelyi Rita, a magyar női vízilabda-válogatott csapatkapitánya, akinek játékát az olaszok elleni, kvótát érő győzelmet követően űrvízilabdaként jellemezte Bíró Attila szövetségi kapitány.

– Az olimpiai kvalifikációs időszak egyetlen mérkőzésbe sűrűsödött bele, és a válogatott ezen a mérkőzésen játszott a legjobban. Minek volt köszönhető ez a felszabadultság?
– Sikerült mindegyikünknek kellőképpen koncentrálnia, ami nem a véletlen műve, hiszen erre az egy napra készültünk az elmúlt egy évben. Sikerült kellőképpen felpaprikázva nekimennünk az olaszoknak, a jó kezdés után pedig kézben tartottuk a mérkőzést.

– Az olasz válogatottat a saját medencéjében ilyen magabiztosan nem szokták megverni. Számítottak erre a forgatókönyvre?
– A magunk játékára koncentráltunk végig, igyekeztünk nem azzal foglalkozni, hogy ki az ellenfél. A szívünk vitt minket előre, hittünk magunkban és a taktikánkban. Az aktuális állásra sem figyeltünk, csak a saját dolgunkkal törődtünk. Semmi sem zökkentett ki minket. Ki kell emelni, hogy nagyon jó bíráskodást kaptunk, megkaptuk azt a lehetőséget, hogy fair körülmények között bizonyíthassunk.

– A görögök elleni vereséget követően min kellett elsősorban változtatni, hogy a kvótáról döntő mérkőzésen ilyen nagyszerű teljesítményt nyújtsanak?
– Nehéz volt úgymond visszatalálni ahhoz, hogyan is készüljünk egy mérkőzésre, hiszen közel egy éve nem játszottunk egyetlen válogatott meccset sem. A görögök elleni mérkőzésből levontuk a tanulságokat, a legfontosabb, hogy nem voltunk kellőképpen feltüzelve. Úgy gondolom, jókor jött a pofon, és bár a kvótaszerzés szempontjából egyáltalán nem jelentett semmit, hogy kikaptunk a görögöktől, ezt is a magunk javára tudtuk fordítani.

– Az olimpiai kvalifikáció megszerzése után várt még egy mérkőzés a csapatra. Hogyan álltak a hollandok elleni megnyert, egyébként semmiről sem döntő döntőhöz?
– Rég játszottunk értékmérő mérkőzéseket, szerettünk volna azon is gyakorolni és még tovább fejlődni, úgy érzem, hogy ezt a célt is elértük.

– A kvóta megvan, jöhet az olimpia. Mi a cél Tokióban?
– Mindenképpen érmet szeretnénk szerezni!

 

Legfrissebb hírek

Cseh Sándor kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.21. 10:13

Aranyesélyes válogatottakat szeretne 2027-re és 2028-ra az MVLSZ elnöke

Vízilabda
2025.05.17. 11:44

Szépített a Dunaújváros a női vízilabda-bronzcsatában

Vízilabda
2025.05.14. 20:21

Az FTC megőrizné a lendületét, az UVSE revansra készül a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2025.05.10. 11:19

Az FTC kétgólos hátrányból nyerte meg néggyel az UVSE elleni döntő első felvonását a női vízi ob I-ben

Vízilabda
2025.05.07. 19:10

A férfiak a spanyolokkal, a nők a görögökkel egy csoportban a vízilabda-vb-n

Vízilabda
2025.05.07. 16:52

Női vízi BL: negyedik lett a Ferencváros Pireuszban

Vízilabda
2025.05.03. 17:50

Cseh Sándor: A cél, hogy világbajnokok legyünk!

Vízilabda
2025.04.25. 19:06
Ezek is érdekelhetik