Bajnokok reggelije: Egy év múlva jobb sportoló lehetek és leszek is – Gurisatti

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.11.16. 10:33
null
Gurisatti Gréta (jobbra) szerint jobb lesz egy év múlva (Fotó: Tumbász Hédi)
Főzünk és beszélgetünk. Az utóbbi években a mentális és fizikai felkészülés egyik alappillére lett a megfelelő étrend kiválasztása és betartása. A Nemzeti Sport és a Príma legújabb sorozatában utánajárunk, hogy Magyarország élsportolói milyen táplálkozási szokásokat követnek a versenyszezonban és azon kívül. Ebben a részben Gurisatti Gréta, Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott vízilabdázó volt a vendégünk.

A Prímával indított közös sorozatunk hetedik vendége Gurisatti Gréta, Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott vízilabdázó volt, aki két ételt is hozott: zöldfűszeres kacsamájat és banánkenyeret készített. A 24 éves vízilabdázót arról kérdeztük, milyen étrendet követ.

„Én is már nagyon sok étrenddel megpróbálkoztam karrierem során, most vegyesen táplálkozok: azaz nagyjából mindent eszek. Mérkőzésnapon húst például egyáltalán nem eszek, mivel elnehezedek tőle.”

Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, Grétát hogyan érintette a tokiói olimpia elhalasztása.

„Nem titok, hogy az elmúlt négy évemet a tokiói olimpiának szenteltem. Az elején azért érintett annyira rosszul, mert attól tartottam, hogy nem elhalasztják, hanem elmarad. Így viszont azt gondolom, még szerencsés helyzetben is vagyok, hiszen volt egy korábbi sérülésem is: ráadásul egy év múlva jobb játékos lehetek, és leszek is.”

A Bajnokok reggelije 7. részét Gurisatti Grétával teljes egészében az alábbi videóban tekintheti meg.


Legfrissebb hírek

Rutinos visszatérők, hiányzó Keszthelyi – íme a női vízilabda-válogatott kerete

Vízilabda
2025.03.23. 12:10

„Szeretnék ott lenni a budapesti vb-n és a Los Angeles-i olimpián” – a gyermekét váró Magyari Alda tervezi a visszatérést

Vízilabda
2025.02.28. 22:03

Cseh Sándor: Szeretném, hogy mindenki bízzon magában

Vízilabda
2025.01.21. 12:21

Vízilabda: a magyar női válogatott ismét legyőzte az amerikaiakat, ott lesz a szuperdöntőben

Vízilabda
2025.01.19. 15:10

Női vízilabda: sikerével egy lépésre a vk-selejtező szuperdöntőjétől a magyar válogatott

Vízilabda
2025.01.18. 17:58

Fölényes győzelmet aratott Izrael felett a női pólóválogatott

Vízilabda
2025.01.17. 15:22

Bravúr a javából! Szétlövéssel legyőztük a spanyolokat

Vízilabda
2025.01.16. 15:29

Női vízilabda: második meccsén ötgólos győzelmet aratott a magyar válogatott az Egyesült Államok ellen

Vízilabda
2025.01.15. 15:08
Ezek is érdekelhetik