Férfi vízi: a Fradi két játékos szerződtetését jelentette be

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.09. 16:20
null
Fekete Gergő már 13 évesen szerepelhetett a férfi ob I-ben (Fotó: Facebook/<a href="https://www.facebook.com/fradivizilabda/" target="_blank"><strong>FTC vízilabda</strong></a>)
A Ferencváros férfi vízilabdacsapata a Fradi Tv keddi adásában két játékos szerződtetését jelentette be, Fekete Gergő és Vigvári Vendel érkezett.




Mint ismert a Fradi hétfőnbejelentette,hogy a zöld-fehérekkel többek között Bajnokok Ligáját és magyar bajnokságot nyerőAaron Youngera Pro Reccóban folytatja pályafutását. Távozik még Kállay Márk is, viszont a korábbi sajtóhírekkel ellentétben marad a Népligetben a görög Jannisz Fundulisz és a kanadai Nicolas Constantin-Bicari is – tudatta a fradi.hu.

Utódlására a Ferencváros a hamarosan 20. életévét betöltő Fekete Gergőt szerződtette, aki 13 évesen debütált a férfi vízilabda ob I-ben.

„Gergő 13 évesen debütált a felnőtt bajnokságban, rendkívül sokoldalú játékos, aki Aaron Youngerhez hasonlóan sok poszton lesz bevethető” – mutatták be új játékosukat a ferencvárosiak.

A másik érkező a 18 éves Vigvári Vendel, akit a klub bemutatása szerint széles körben az egyik legjobb utánpótláskorú játékosnak tartanak. A 19. életévét szeptemberben betöltő Vigvári húzóembere volt az UVSE-nek, klasszikus kapásoldali játékos, de a klub szeretné képezni, hogy rosszkézoldalon is hatékony lehessen a jövőben.

Varga Zsolt vezetőedző kiemelte azt is, hogy Vendel két világklasszissal Varga Dénessel és Jannisz Fundulisszal szerepel majd egy oldalon, akiktől rengeteget tanulhat majd.

A serdülőkkel 2019-ban bajnoki címet szerző 17 éves Nyíri Balázs már korábban is sok lehetőséget kapott a felnőtteknél, most ez növekedhet, mivel csatlakozott a felnőtt kerethez. Amelynek céljai változatlanok:

„A következő idényben is nagyon jó csapatunk lesz, és egy ilyen csapattal nem lehet más a cél, mint a győzelem. Vagyis az eddig elnyert címeinket megvédjük, ami nem lesz könnyű, mert a többi csapat is változik. Nemzetközi szinten talán a rutinból kevesebb lesz az elmúlt évekhez képest, meglátjuk, hogy ezzel a csapattal hova tudunk jutni. Azt gondolom, hogy most is a legjobb négy-öt legjobb csapat között vagyunk nemzetközileg is. Talán nem mi vagyunk a legjobbak játékosállományt tekintve, de vagyunk olyan jók, hogy mindenkit legyőzhetünk és ez a legfontosabb” – idézi a fradi.hu Madaras Norbert szakosztályelnököt.

 

Legfrissebb hírek

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
7 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
7 órája

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
10 órája

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
11 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
11 órája

Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:59

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:01
Ezek is érdekelhetik