Vízilabda: Nincs veszélyben az olimpiai szereplésem – Nagy Viktor

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.03.27. 13:18
null
Nagy Viktor 2021-ben is ott lehet az olimpián (Fotó: Koncz György)
Nagy Viktor, a Szolnoki Dózsa válogatott vízilabdázója az Origónak adott interjúban elárulta, nem tervezi a visszavonulást, így a 2021-re elhalasztott tokiói olimpián is számíthat rá Märcz Tamás szövetségi kapitány.

 

„Nem tehetünk mást, mint hogy alkalmazkodunk a helyzethez – kezdte mondandóját a világ- és Európa-bajnok kapus, aki július 24-én tölti be 36. életévét. – Jelenleg az emberek egészsége a legfontosabb. Mindenki abban reménykedik, hogy minél hamarabb vége lesz a járványnak az egész világon. Sportolóként már négy éve arra készültünk, hogy idén nyáron az olimpián megmutathatjuk magunkat. Ehhez képest egy évvel eltolták a tokiói játékokat, de ezzel a helyzettel is meg fogunk birkózni, ebben biztos vagyok.”

„A legjobb döntés született, nem hiába gondolkoztak ennyit rajta – véli a Szolnokkal 2017-ben Bajnokok Ligája-győztes klasszis a 2020-as olimpia elhalasztásáról. Persze jobban örültem volna, ha például idén szeptemberben, vagy éppen októberben megrendezik, de ez nem ilyen egyszerű. Sok mindent kell szem előtt tartani egy ilyen döntés meghozatalakor. Például nyáron, a vakációk időszakában többen tudják nézni az eseményt a helyszínen és a televíziók előtt is.”

„Másfél hónap minimum kell a normális felkészülésre, így egy késő nyári, kora őszi időpontra meg lehetett volna oldani, hogy mindenki csúcsformába kerüljön. Arra könnyebb reagálni, ha később kezdődik egy adott esemény, mintha például előrébb hozzák. Viszont mivel a döntés már megszületett, így csak az a fontos, hogy 2021-re összeálljon minden.”

„A szolnoki klubommal már megállapodtam a folytatást illetően, így a jövő évet még mindenképpen a vízilabdázással töltöttem volna. Ez egyben azt is jelenti, hogy nincs veszélyben az olimpiai szereplésem sem. Bár voltak olyan gondolataim, hogy jobb lenne befejezni, de végül nem volt róla szó, hogy abbahagyom a játékot. A megegyezés pedig duplán jó döntésnek bizonyult így utólag, mivel így ott lehetek 2021-ben is Tokióban” – tette hozzá Nagy Viktor.

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: pozitív Covid-tesztet produkált a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója az ezüstérme után

Párizs 2024
2024.07.29. 18:40

Felsejlett Doha szelleme, de győzelemmel kezdett a magyar pólóválogatott

Párizs 2024
2024.07.28. 19:25

Párizs 2024: „Van egy üvegpoharam Tokióból, abból senki más nem ihat”

Párizs 2024
2024.07.16. 14:16

Ronaldinho a vízben, Varga Dénes „no-look” gólpasszt adott Angyal Dánielnek – videó

Vízilabda
2024.07.13. 16:44

Vigvári Vince a Barceloneta vízilabdacsapatához szerződött

Vízilabda
2024.06.04. 14:03

Magányos hősök – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2024.05.18. 00:11

A kínaiak szerint hamisak az úszóik elleni doppingvádak

Úszás
2024.04.22. 14:27

Tokió 2020: kizárhatják a kínai váltót, a WA tagadja; pontszerző helyen a magyarok – sajtóhír

Úszás
2024.04.20. 11:39
Ezek is érdekelhetik