Pólóválogatottunk csillaga tudja, mit várnak tőle és ő mit vár magától

Többnyire az év vége a karácsonyi készülődés, a megérdemelt pihenés jegyében telik – kivéve, ha az ember magyar válogatott vízilabdázó, és a klubszezon végeztével azonnal edzőtáborba vonul, hogy megkezdje a felkészülést a januári, budapesti Európa-bajnokságra. Így van ezzel az őszi szezon legjobb magyar játékosa, Gurisatti Gréta is, akitől úgy kértünk összegzést az évről, hogy tisztában vagyunk vele: még egyáltalán nem tudja lezárni.

„Annál nagyobb ajándék nem kell a karácsonyfa alá, hogy hazai rendezésű Európa-bajnokságon játszhatok, amelynek tétje az aranyérem mellett az olimpiai kvalifikáció is – mondta a rendhagyó ünnepi időszakról a Dunaújváros 23 éves vízilabdázója. – Mindenkinek azt mondtam, hogy karácsonyom valószínűleg még jó néhány lesz, ilyen lehetőségem viszont talán soha többé. Ráadásul jó előre tudtam, hogy így néz ki ez az időszak, bőven volt lehetőségem felkészülni rá.”

Szavai hűen visszaadják, milyen mentalitású a dunaújvárosi klub mindig mosolygó játékosa, pedig bevallása szerint szereti az ünnepeket, és ha valamire nem sajnálná a pénzt – az egészség mellett –, az a tökéletes karácsonyi ajándék a szeretteinek. Mindez azonban most a háttérbe szorul, mert a vízilabda az elsődleges.

Az pedig kifejezetten jól ment az ősszel Gurisatti Grétának, aki a női élvonalbeli bajnokság második legeredményesebb játékosa – egyetlen találattal elmaradva barátnőjétől és korábbi csapattársától, Szilágyi Dorottyától –, s a szövetség pontrendszere alapján a mezőny legjobbja volt.

Pedig nem volt éppen sétagalopp az elmúlt időszak a Dunaújvárosnak, hiszen uszodája felújítása miatt sokáig budapesti albérletben edzett és játszott, a nyári alapozást például a Balatonban végezte az ország egyik élcsapata.

„Szerintem még egyetlen csapat sem örült ennyire, miután visszatérhetett a saját közegébe. Rendkívül megterhelő volt az előző időszak, naponta másfél-két órát buszoztunk az edzésekre vagy a mérkőzésekre, ugyanazokkal összezárva, akikkel amúgy is sok időt töltünk együtt. Ebbe bele is fáradtunk, és ugyan bejutottunk a bajnoki döntőbe, ott már nem tudtunk újítani, így ezüstérmesek lettünk. Amióta visszaköltöztünk a Fabó Éva Sportuszodába, sokkal jobban tudunk készülni, és az sokat jelent, hogy több lett a szabadidőnk, így mindenki foglalkozhat a vízilabdán kívüli életével is.”

Az otthonát visszakapó Dunaújváros olyannyira jól teljesített az ősszel, hogy egyetlen hibátlan csapatként vezeti a bajnoki tabellát, megnyerte a Magyar Kupát és egy vereséggel, egyedüli magyar klubként nyolc közé jutott az Euroligában. Gurisatti Gréta pedig csapatával együtt szárnyakra kapott.

„Bevallom, az előző év belőlem is rengeteget kivett, már januárban megbeszéltem Mihók Attila vezetőedzővel, hogy a nyári világbajnokság után pihenek egy hónapot. A vb miatt van egyedül hiányérzetem ebből az egyébként jól sikerült évből, nagyon közel voltunk az éremszerzéshez, és lényegében saját magunkat fosztottuk meg tőle, így lettünk »csak« negyedikek. Utána nagyon jót tett a szabadság, újult erővel tudtam belevetni magam a játékba, nem élem meg tehernek az edzések egyetlen pillanatát sem. Nagyon örülök, hogy ilyen jól ment az ősszel, és kupagyőzelem után jöhettem a válogatotthoz. Fontos, pozitív visszacsatolást kaptunk arról, hogy jó úton járunk, én amúgy is minden részsikerből táplálkozom, ez pedig több volt, mint részsiker. Nem mindegy, hogy évekig küzdesz valamiért, és csak nem sikerül, vagy végre átléped a lélektani határt. Most már csak azt szeretném, hogy a formám kitartson a budapesti Európa-bajnokságig vagy még annál is tovább.”

A cél ugyanis Tokió, hiszen társaihoz hasonlóan Gréta is azért kezdett el kislányként vízilabdázni, hogy olimpián szerepelhessen. Édesapja, Gurisatti Gyula parasportlövő ugyancsak az ötkarikás kvalifikációért küzd, így van kitől inspirációt merítenie.

„Olyan családból jövök, amelyben természetes, hogy küzdünk az álmainkért. Én csak elmentem reggel az edzésre, és este jobb akartam lenni, mint reggel voltam. A pályafutásomban minden lépés következett a másikból, a juniorválogatottságból a felnőttválogatottság, abban a kiegészítő szerepből az egyre nagyobb feladat megoldása. A klubomban hamar eljött az az idő, hogy tőlem várják a gólt, de nagyon sokat jelent, amikor a nálam fiatalabbak is eredményesek. A válogatottban még én vagyok a fiatal, és ezekkel a gólokkal szeretném segíteni a mellettem játszó Keszthelyi Ritát és a többieket. Persze azt nem jelenthetem ki, hogy az én gólommal nyerünk Európa-bajnokságot, de tudom, hogy képes vagyok rá. Tudom, mit várnak tőlem és én mit várok magamtól.”

Gréta a 2017-es budapesti világbajnokságon már játszott hazai közönség előtt, így pontosan tudja, mi vár rá az Eb-n – és már alig várja az érzést. Ha valaki nem ismeri a vagány pólóst, meglepődhet azon, hogy őt nem agyon­nyomja, hanem felszabadítja a tét, de aki csak egyszer is látta játszani, tisztában van ezzel.

„Az volt az első világversenyem, és már az meglepett, mennyire érdekli az egész országot a szereplésünk. Minden pillanatát élveztem a vb-nek, még ha az ötödik hely nem is az az eredmény, amit szerettünk volna. Amikor bevonuláskor körbenéztem, és láttam, mennyien vannak a lelátón, libabőrös lettem. Minden jó megmozdulást megtapsoltak a nézők, legyen az labdaszerzés vagy blokk, nem is beszélve a gólról. Engem egyébként az is feldob, amikor ellenünk szurkolnak, és aztán el tudjuk csendesíteni a lelátót, de amíg ez inkább dacot szül, a hazai közönség pozitív energiát szabadít fel.”

A dunaújvárosi klub csupa szív játékosa pályafutása negyedik világversenyére készül, de egyvalami nagyon hiányzik neki ezekről a megméretésekről.

„Az érem. Az ötödik hely után kétszer is negyedikek lettünk, s az egész válogatott nevében mondhatom, hogy ki vagyunk éhezve az éremszerzésre. És akkor miért ne céloznánk meg a legfényesebbet? Tudjuk, hogy a kvótaszerzéshez vagy győznünk kell, vagy másodiknak lennünk a Tokióba már kijutott spanyolok mögött. Azonban nem állhatunk úgy hozzá, hogy jaj, csak jussunk be a döntőbe mi is és a spanyolok is, azt kell kitűznünk célul, hogy nyerjünk. Csak így lehetünk eredményesek, hiszek a gondolat teremtő erejében.”

Habár eredetileg összegeznünk kellett volna, a beszélgetés a bevezetőnek megfelelően mégis vissza-visszatért a jövő témájához, ugyanis az Európa-bajnokság jóval fontosabb csaknem mindennél, ami idén történt.

„Megbeszéltük előre, hogy az ősszel nem a klubrangadók a legfontosabbak, hanem hogy megfelelő erőállapotba kerüljünk a válogatott felkészülésének kezdetére. Összesen huszonkét napot tudunk gyakorolni az Eb előtt, ilyen rövid idő alatt még sohasem kellett összeállnia a csapat játékának. Most nincs idő erőt gyűjteni, a finomhangolásra és a taktikára kell helyezni a hangsúlyt.”

Ilyen elszántság mellett valóban nem tűnik lényegesnek, hogy Gurisatti Gréta társaihoz hasonlóan december 23-án még felkészülési meccsnek beillő világliga-mérkőzést játszik Görögországban, 24-én utazik haza, éppen csak beesik a karácsonyfa „alá”, majd két nap ünneplés után indul vissza a válogatott edzőtáborába, hogy még szilveszterkor is tréningezzen.

Elvégre hiába van vége a naptári évnek, a magyar válogatott vízilabdázók az idén máshogyan érzékelik az időt.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. december 21-i lapszámában jelent meg.)