Vízi: a Duna Arénában játsszák újra a magyar–orosz olimpiai döntőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.27. 12:35
Pénteken és szombaton kétnapos vízilabda-fesztivált rendeznek a Duna Arénában, melynek keretében „újrajátsszák” a 2000-es sydneyi olimpia magyar–orosz döntőjét, illetve elbúcsúztatják az utolsóként még aktív háromszoros ötkarikás győztes Kiss Gergelyt.

A keddi sajtótájékoztatón kiderült, hogy mindkét nap a délelőtti programban utánpótlás-mérkőzéseket rendeznek. Pénteken 18 órától a magyar női felnőtt- és az Universiade-válogatott összecsapása vezeti fel az egyik csúcspontot: 19 órától levetítik a 19 évvel ezelőtti, 13–6-os magyar sikerrel végződő finálét, 20 órától pedig a két csapat ugrik vízbe. Magyar részről a Millennium Mastersben 34 olimpiai és 14 világbajnoki aranyérem tulajdonosai szállnak medencébe.

A fesztivál szombati napján 17.30 és 18.45 között közönségtalálkozó keretében ünnepelhetnek a szurkolók Kemény Dénes olimpiai bajnok tanítványaival, majd újra a világbajnoki negyedik női válogatott következik, Bíró Attila együttese a kínaiakkal találkozik. Este 20 órától kezdődik Kiss Gergely búcsúmérkőzése, itt a Millennium Masters játszik majd az Oázis nevű világ- és Európa-bajnok masterscsapattal.

Kiss Gergely elárulta, 35 éves pályafutásának végéhez ér most, ez ugyanakkor a rendszerezett formára igaz, azaz nem fog már minden bajnokira elutazni, azonban ha a Honvédnak szüksége van a játékára, akkor még bevethető lesz.

A sajtótájékoztatón részt vett a Millennium Masters két tagja, Märcz Tamás, a felnőttválogatott szövetségi kapitánya, illetve a kapus Gergely István, aki jelenleg a Honvéd ügyvezető elnöke. Előbbi elmondta, a hetedik kerületben együtt nőtt fel a nála három évvel fiatalabb Kiss Gergellyel, akit már vízilabdás pályafutása előtt ismert, majd évekig ellenfelek voltak klubszinten, mielőtt a válogatottban együtt játszottak.

Gergely István hangsúlyozta, mielőtt nem kerültek azonos csapatba, sokszor csak azt érezte, hogy asszisztál Kiss Gergely lövéseinél.

„Egy kapusnak nem mindig a kapus a példaképe, nekem, amikor hátul nem ment, mondjuk, annyira, mindig őbelé kapaszkodtam, tudtam, hogy elöl majd vinni tudja a hátán a csapatot. A méretei mellett az emberi nagyságát is ki kell emelni, hiszen nincs olyan ember, aki nem szereti őt” – nyilatkozta Gergely István.

Kiss Gergely már az 1998-as perthi világbajnokságon ezüstérmes magyar válogatottban is ott volt, a három olimpiai bajnoki címe mellett 2003-ban Barcelonában világbajnok lett, 1997-ben és 1999-ben pedig Európa-bajnok.

Legfrissebb hírek

Csoma Kristóf: Kapusként sokat jelent, ha kiismered az ellenfelek lövőit

Vízilabda
2025.07.06. 10:55

Férfi vízilabda: Ágh György Montenegróba igazolt – hivatalos

Vízilabda
2025.07.05. 20:05

Vogel Soma nélkül utazik a férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságra

Vízilabda
2025.07.01. 10:32

Mizsei Márton: Sokat jelent nekünk, hogy hazai közönség előtt megvertük az olimpiai bajnokot

Vízilabda
2025.06.29. 14:10

Az olimpiai bajnok Szerbiát is legyőzték férfi pólósaink a Benu-kupán, így a második helyen zárták a tornát

Vízilabda
2025.06.29. 11:49

Megvan a férfi pólósok első sikere a Benu-kupán, Montenegró ellen

Vízilabda
2025.06.28. 20:26

Huszonegy gólt nem kaphatunk, ez nagyok sok! – Vismeg Zsombor igencsak önkritikusan értékelt

Vízilabda
2025.06.28. 09:48

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20
Ezek is érdekelhetik