Vízilabda: újrajátsszák a sydneyi olimpia férfi döntőjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 15:53
A sydneyi olimpia magyar–orosz férfi vízilabdadöntőjének visszavágóját is lejátsszák az augusztus 30–31-én a Duna Arénában, aWater Polo All Star Festivalon.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 2000-es nyári játékok előtt 24 éven át nem született magyar aranyérem vízilabdában, aztán az oroszok ellen aratott 13–6-os győzelemmel Magyarország újra a sportág nagyhatalmává vált. Tizenkilenc évvel az ikonikus győzelem után a csapat tagjai újra megmérkőznek egykori legnagyobb ellenfelükkel.

Az „öregfiúk” a 2017-es budapesti úszó-világbajnokság keretében megrendezett Masters-torna alkalmából hosszú kihagyás után Millennium Masters néven szálltak újra vízbe, s a közönség szeretetére, valamint a nagy érdeklődésre való tekintettel a csapat tagjai úgy döntöttek, hogy együtt maradnak és 2018-ban is medencébe ugrottak. Ezt a hagyományt követik az idén augusztusban is a Water Polo All Star Festivalon.

A tavalyi gála egynapos volt, az idei már kétnapos lesz, és több csapat száll majd vízbe, az utánpótlás korosztály képviselői mellett a női válogatottak is” – mondta Fetter Balázs főszervező.

Mindkét nap záró programja a Millennium Masters mérkőzése lesz, pénteken az orosz, majd szombaton a tavaly Európa-bajnok magyar masters-válogatott ellen” – jelentette ki Fetter, s hozzátette, távolabbi cél, hogy a sydneyi döntő újrajátszása után megrendezik az athéni és a pekingi olimpiai fináléjának „visszavágóját” is.

Kezdetben nem gondolkodtunk ennyire előre, de a 2017-es vb után nagyon belelkesedtünk” – mondta Kásás Tamás háromszoros olimpia bajnok vízilabdázó, aki örül annak, hogy augusztusban két napon is vízbe szállhatnak, s elárulta, hogy már túlvannak az első közös edzésen.

Az a legszebb, hogy újra együtt vagyunk és játszhatunk, ráadásul a gyerekeink is láthatnak minket a medencében” – mondta Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok, a magyar szövetség (MVLSZ) elnöke, majd hozzátette: „Van egy küldetésünk, és fontos, hogy lehetőséget teremtsünk a fiataloknak is, hogy színvonalas eseményen mutathassák meg magukat.”

Vári arról is beszélt, hogy egyre nehezebb megszervezni a közös edzéseket, de egyénileg mindenki készül az augusztusi eseményre.

Varga Tamás kétszeres olimpiai bajnok az utánpótlás korosztály mérkőzéseinek fontosságát emelte ki, hogy sok gyerek az ilyen programok hatására kezd el vízilabdázni.

A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy a Millennium Masters két „újoncot” is avat Madaras Norbert kétszeres, és Varga Dániel egyszeres olimpiai bajnok személyében.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
17 órája

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 16. rész: Czene Attila

Egyéb egyéni
2025.09.20. 17:26

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 15. rész: női kajak négyes

Kajak-kenu
2025.09.18. 17:00

Német Toni: Minden meccs olyan, mintha olimpiai döntő lenne

Vízilabda
2025.09.17. 07:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 14. rész: Kovács Antal

Egyéb egyéni
2025.09.16. 17:00

Fantomolimpia a háború árnyékában

Népsport
2025.09.16. 08:23

A négy között megismétlődik a tavalyi döntő a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.09.15. 16:01
Ezek is érdekelhetik