Vízilabda: Orbán Viktor levélben gratulált az FTC BL-győztes csapatának

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 16:30
null
A Fradi a hatodik magyar csapat, amely a csúcsra ért a legrangosabb kupában (Fotó: Facebook/FTC Vízilabda)
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált a Ferencváros férfi vízilabdacsapatának, amely szombaton megnyerte a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét Hannoverben. A zöld-fehér klub Facebook-oldalán közölte a kormányfő gratulációját.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „felülni az európai klubvízilabda trónjára kivételes teljesítmény, mert az oda vezető rögös úton a világ legjobb játékosaiból álló csapatokon át vezet az út”.

„A Fradi-szív azonban most is megmutatta magát, amikor a döntőben a csapatkapitány kiállítása után sem adták fel, hanem újoncként megnyerték a Bajnokok Ligáját. Mindezzel örökre beírták magukat a sportág történetébe, hiszen ezt a bravúrt egy olyan szezon végén érték el, amelyben minden sorozatot megnyertek, ahol elindultak” – írta a miniszterelnök.

„Úgy gondolom, minden sportszerető magyar ember nevében mondhatom, büszkék vagyunk arra a példás munkára és sikersorozatra, amely zöld-fehér színekben most már évek óta zajlik a magyar vízilabdában, és aminek méltó megkoronázása lett a hannoveri nyolcas döntőben aratott győzelem” – folytatta Orbán Viktor, aki megköszönte a felkészítők munkáját, gratulált a „kivételes feszültségű meccsekhez és a végül ötméterespárbajban elnyert Bajnokok Ligája-trófeához” és hasonlóan eredményes további szezonokat kívánt az együttesnek.

A Varga Zsolt vezetőedző által irányított FTC-Telekom Waterpolo a szombati döntőben a címvédőként indult görög Olympiakoszt verte ötméteresekkel, s ezzel a sorozat történetének hatodik magyar győztese lett az OSC (1973, 1979), a Vasas (1980, 1985), az Újpest (1994), a Honvéd (2004) és a Szolnok (2017) után.

Legfrissebb hírek

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
9 órája

Férfi vízilabda KK: nyert és továbbjutott a Honvéd

Vízilabda
15 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
17 órája

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54
Ezek is érdekelhetik