Vízilabda: Kállay Márk 33 évesen lett válogatott, ott akar lenni a vb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.14. 07:06
Kállay Márknak 33 évesen adatik meg, hogy a belgrádi világliga szuperdöntőjében bemutatkozhasson a magyar férfi vízilabda-válogatottban. Az FTC-Telekom immár Bajnokok Ligája-győztes balkezese az NSO Tv-nek elmondta, amikoer a zöld-fehérekhez igazolt, akkor az volt az egyik célja, hogy bekerüljön a nemzeti csapatba. S mivel mindig nagy célokat tűz ki maga elé, a világbajnoki részvételért is meg akar küzdeni. 


„Úgy éreztem, nem véletlen az élettől és a vízilabdától sem, hogy engem tavaly leigazolt a Fradi, megdolgoztam minden egyes centiméterért mondta Kállay, aki négy idény után a Debrecen csapatától került a zöld-fehérekhez a nyáron. – Hét évvel ezelőtt műtötték a lövőkezemet, komoly sérülésből kellett visszajönnöm, de Debrecenben megerősödtem, és mentális, illetve fizikai szempontból is túltettem magam ezen. Úgy érkeztem ide, hogy szeretnék bekerülni a válogatott keretbe, és egy évvel később úgy állunk itt, hogy ez valósággá vált. Emellett pedig, amiben elindultunk, ott megnyertük az összes trófeát. Maximálisan elégedett vagyok, a csúcspontja a karrieremnek. Az ilyen pillanatokért, az ilyen szezonokért érdemes elkezdeni sportolni.”

Az FTC csütörtöki sajtótájékoztatója előtt néhány órával hirdetett keretet Märcz Tamás szövetségi kapitány a világliga szuperdöntőjére. A Fradiban kiválóan vízilabdázó 33 éves játékosnak gyerekkori álma vált valóra, hogy utazhat a válogatottal Belgrádba. S persze ezzel nem akar megelégedni.

„Természetesen megküzdök a világbajnokságért is, mindig a legmagasabb célokat érdemes kitűzni magam elé. Csak így tudom a legjobb teljesítményt kihozni magamból. Nem vetem el a lehetőségét annak, sőt, azzal a tudattal szállok vízbe és játszom a nemzeti csapatban, hogy kijussak a világbajnokságra.”

Videónkban természetesen a Bajnokok Ligája-győzelemről, és az odáig vezető útról is beszél.

Legfrissebb hírek

Vízilabda: az Egyesült Államokban játszik bemutató meccseket az FTC és a Recco

Vízilabda
2025.05.26. 19:54

Megragadna a pólóválogatottban Szécsi Zoltán fia

Vízilabda
2025.05.22. 10:03

Csoportelső az FTC, a Marseille vár rá Máltán a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.05.14. 21:16

Először bajnok a Ferencváros női pólócsapata

Vízilabda
2025.05.13. 20:38

Nyéki Balázs nagyon kiakadt: „Második meccs óta össze-vissza vernek minket”

Vízilabda
2025.05.11. 19:19

Férfi vízi ob I: egy győzelemre a címvédéstől az FTC

Vízilabda
2025.05.11. 17:28

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Női vízi BL: negyedik lett a Ferencváros Pireuszban

Vízilabda
2025.05.03. 17:50
Ezek is érdekelhetik