Férfi vízi-vl: összejött a szerb–horvát álomdöntő

Vágólapra másolva!
2019.06.22. 18:10
null
Vukicevic (fehérben) és társai mindig a spanyolok előtt jártak
Akárcsak Szerbia Ausztráliával szemben, Horvátország is az első félidővel nyerte meg a Spanyolország elleni világliga-elődöntőt, így a házigazdával játszik a férfi vízilabdázók idei vl-kiírásának belgrádi fináléjában.

 

„Bravó, Xavi” – dicsért így egy drukker, ám a mediterrán hangzás ellenére nem a spanyol válogatott valamelyik tagját, hanem a horvát együttesben pólózó Javier Garcíát, aki 3–0 után már másodszor talált be a spanyoloknak.

Ahogyan beszámoltunk róla, a szerbek pompás, 9–4-es első félidővel el is döntötték az ausztrálok elleni elődöntőt a belgrádi világligán, és a világbajnok horvátok sem akartak lemaradni, így 5–1-es nyitó felvonással adták meg az alaphangot. Nem sokat változott a játék képe a második nyolc percben sem: a spanyol kapus, Daniel López Pinedo nem a legjobb napját élte, annál jobban védett a másik oldalon a nagyra nőtt cingár óvodásra emlékeztető Marko Bijac – a különbség részben az előttük tempózó védelmek differenciájából fakadt.

Alberto Munarríz és Álvaro Granados góljaival némileg zárkózott az Európa-bajnoki ezüstérmes hispán alakulat, ám hátul hátrányban nem tudott mit kezdeni Ivan Buljubasiccsal. A világbajnokot az sem zavarta meg, hogy két perccel a nagyszünet után elveszítette a kipontozódó Loren Fatovicot, folyamatosan tartotta a kényelmes háromgólos előnyt.

Munarríz azért öt perccel a vége előtt kettőre csökkentette a hátrányt – egészen addig a horvát kapitány, Ivica Tucak kiabált félelmetesen, de ahogyan Andelo Setka leüvöltötte a hibázó társ haját, azt nem hallgattuk volna meg a lelátónál közelebbről. A fordulásból Maro Jokovic bombázott, s bár a többség bent látta a labdát, nem ítéltek gólt, ám ahogyan gól, probléma sem lett. A horvát csapat „megélt” az elején felhalmozott előnyéből.

Mondhatni, a nagy érdeklődésre való tekintettel – amúgy tényleg, a két csapat szerdai meccsén elképesztő hangulat uralkodott az uszodában – vasárnap Szerbia–Horvátország döntőt rendeznek a világligában. Azaz az olimpiai és Európa-bajnok csap össze a világbajnokkal előbbi otthonában – kell ennél jobb befejezés?

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítják: ROSKA EMESE BOGLÁRKA (riport), TUMBÁSZ HÉDI (fotó)

VILÁGLIGA, FÉRFIAK, NYOLCAS DÖNTŐ
ELŐDÖNTŐ
Horvátország–Spanyolország 10– 8 (5–1, 3–2, 2–4, 0–1)

Gólszerzők: Vrlic, J. García 2-2, Setka, Buljubasic, Jokovic, Loncar, Fatovic, Benic, ill. Munarríz 3, Granados, Larumbe, Barroso, Perrone, Mallarach

SZOMBATON KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
ELŐDÖNTŐ
SZERBIA–AUSZTRÁLIA 16–11 (6–2, 3–2, 2–3, 5–4)

AZ 5–8. HELYÉRT

MAGYARORSZÁG–Kanada 15–8 (4–3, 4–3, 3–1, 4–1)
Japán–Kazahsztán 13–12 (4–2, 3–2, 3–3, 3–5)

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: heten távoznak az ezüstérmes Vasastól – hivatalos

Vízilabda
2025.05.26. 14:15

Egy nagy visszatérő a spanyol válogatott Nemzetek Ligája-keretében

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 12:19

Varga Zsolt kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.20. 15:54

Csoportelső az FTC, a Marseille vár rá Máltán a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.05.14. 21:16

A BVSC harmadszor is legyőzte a Szolnokot, így a zuglóiaké a bronz a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.05.14. 20:25

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
2025.05.07. 22:50

Az FTC nagy csata után került előnybe a Vasas elleni férfi vízilabdadöntőben

Vízilabda
2025.05.07. 21:28

Kiterjedt áramszünet sújtja Spanyolországot, felfüggesztették a madridi tenisztornát

Tenisz
2025.04.28. 15:16
Ezek is érdekelhetik