Női vízi-vl: ötméteresekkel kapott ki a magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.27. 23:39
A magyar női vízilabda-válogatott hatalmas csatában, ötméteresekkel kikapott a spanyolok vendégeként a világliga keddi, ötödik fordulójában.

A magyarok nem várták jó formában a találkozót, mivel legutóbb a világligában otthon a hollandokkal szemben maradtak alul. Az elmúlt hétvégén pedig a mostani meccs helyszínén, Pontavedrában az oroszoktól és az olaszoktól is kikaptak, így az utolsó helyen zárták az Európa Kupa hatos döntőjét. Most a házigazda, a tavalyi budapesti világbajnokságon ezüstérmes spanyolok ellen kellett bizonyítania a csapatnak, amely otthon 10-9-re nyerte a párharc első felvonását.

Rendkívül hullámzó volt az összecsapás, hiszen az első negyedben a magyarok húztak el, majd a házigazdák a második negyedben fél tucat gólt szerezve megfordították az összecsapást. A végjáték újra hektikusra sikeredett, ugyanis négy perccel a vége előtt még a magyarok vezettek, de a spanyolok ismét fordítottak, és kevesebb mint két perccel a vége előtt 12-10-re elhúztak. A magyarok azonban Horváth Brigitta révén 24 másodperccel a vége előtt szépítettek, majd egy labdaszerzést követően Szilágyi Dorottya egyenlített.

Így jöhettek az ötméteresek, amelyben viszont a spanyolok bizonyultak jobbnak, de a magyarok így is egy ponttal gazdagodtak.

VÍZILABDA, NŐI VILÁGLIGA
EURÓPAI SELEJTEZŐ, 5. FORDULÓ
Spanyolország–Magyarország 13–12
(1–3, 6–1, 1–3, 4–5) – ötméteresekkel: 3–1
A magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 5, Szilágyi, Gurisatti 2-2, Parkes, Leimeter, Horváth B. 1-1
A csoport másik mérkőzésén:
Hollandia–Oroszország 12–13
Az állás: 1. Spanyolország 11 pont, 2. Magyarország 7, 3. Hollandia 6 (43–44), 4. Oroszország 6 (46–48)
A női világliga európai selejtezőjének további programja:
6. forduló, május 1.: Oroszország–Magyarország, Spanyolország–Hollandia
A csoportból az első három jut a szuperdöntőbe.

Legfrissebb hírek

Vályi Vanda: Nagyon pozitív a hátunk mögött hagyott félév összképe

Vízilabda
2025.08.08. 12:42

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
2025.07.30. 10:10

Ezüstös mosolyok a Duna Arénában

Vízilabda
2025.07.28. 19:33

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44

A női Eb döntőjében a címvédő angolok nyertek a spanyolok ellen – 11-esekkel

Minden más foci
2025.07.27. 20:51

Agyhártyagyulladása után lehet Eb-győztes az aranylabdás Aitana Bonmatí

Minden más foci
2025.07.27. 08:31

Cseh Sándor: Az eredménytől függetlenül mindig akadnak tanulságok

Vizes vb 2025
2025.07.25. 06:39

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21
Ezek is érdekelhetik