Férfi vízilabda BL: kikapott, csak csoportmásodik lett az OSC

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.01. 15:59
null
Petik Attila szerint „fejben” sokat hibáztak a játékosai (Fotó: Madar Dávid/MVLSZ)
A házigazda A-Híd OSC Újbuda csoportmásodikként jutott tovább a férfi vízilabda Bajnokok Ligája második selejtezőköréből, miután vasárnap 8-7-re kikapott a francia Marseille-től.

 

Az újbudai csapat – amely a legutóbbi két kiírásban a kvalifikációból verekedte fel magát a főtáblára – így a playoffkörben egy csoportelsővel játszik majd oda-visszavágós párharcot.

„Rossz, hogy nem értük el a célunkat. A nehezebb útra kerültünk ezzel, már ami a főtáblára jutást illeti, de nem megoldhatatlan a feladat” – idézte a magyar szövetség honlapja Petik Attila vezetőedzőt.

„Sajnos fejben hibáztunk sokat, hiába akartak, mentek, küzdöttek a játékosok, meglátszott a mentális fáradtság az elején a védekezésben” – tette hozzá.

Az OSC a Brescia, Volgograd, Crvena zvezda trió egyik tagját kapja.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR

CN Marseille (francia)–A-Híd OSC Újbuda 8–7 (4–1, 2–2, 1–1, 1–3)
A magyar csapat gólszerzői: Erdélyi 2, Tóth M. 2, Brguljan, Salamon, Seman

A csoport végeredménye:
1. (továbbjutott) CN Marseille 7 pont
2. (továbbjutott) A-Híd OSC Újbuda 6
3. CC Napoli (olasz) 4
4. ANC Glifada (görög) 0

Legfrissebb hírek

Vízilabda: Angyal Dániel az Olympiakoszhoz szerződött

Vízilabda
20 órája

A Vigvári testvérek szerint egyre jobban összeér a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
Tegnap, 9:48

A címvédő FTC igazolta a papírformát a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.06.18. 09:34

Kemény Dénes szerint fantasztikus gondolkodása volt a három olimpiát nyerő válogatottnak

Vízilabda
2025.06.14. 21:01

A magyar férfi vízilabda-válogatott három góllal megverte a horvátokat felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
2025.06.12. 20:30

BENU-kupa: Szerbia, Spanyolország és Montenegró lesz az ellenfél a Margitszigeten

Vízilabda
2025.06.10. 11:32

Tizenkilencen utaznak a férfi vízilabda-válogatott olasz-horvát túrájára

Vízilabda
2025.06.06. 12:41

Kásás Tamás nyomdokain – olasz sztárcsapathoz igazolt a Szeged fiatal játékosa

Vízilabda
2025.06.02. 12:57
Ezek is érdekelhetik