Vízilabda: „Történelmi pillanat” – fontos bejelentés az FTC-nél

Vágólapra másolva!
2017.09.12. 13:23
null
Megalakult az FTC női vízilabdacsapata (Fotó: Dömötör Csaba)
Válogatottakkal megtűzdelt felnőttcsapattal indul – története során először – a Ferencváros a női vízilabda ob I-ben. Az együttes kapitánya a BVSC-től érkező Kisteleki Dóra, az edző pedig Béres Gergely, a férfiak kapusedzője lesz. A csapat az első négy közé vágyik.

 

Az FTC vízilabda-szakosztálya sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentették: története során először a klub felnőtt női csapatot indít az ob I-ben. Az együttes válogatott játékosokat igazolt, hiszen Bujka Barbara, Kisteleki Dóra, Kasó Orsolya és Kövér-Kis Réka is zöld-fehér színekben folytatja a pályafutását.

„Történelmi pillanatokat élünk meg – mondta el Nyíri Zoltán, a Ferencváros operatív igazgatója. – Régi vágyunk teljesült, évek óta dédelgettük a női csapat megalakításának tervét, így teljes a vízilabda-paletta, hogy van férfi- és női csapatunk. Szép lassan, az észszerűség határait betartva építkezünk, nem hirtelen akarunk lépni, hogy aztán visszaessünk. A férfiaknál is öt év alatt jutottunk el odáig, hogy bajnokesélyesnek mondhatjuk a csapatunkat, és hasonló a terv a nőknél is. A fradista mindig első akar lenni, minden meccset meg akar nyerni, de a realitást figyelembe vesszük.”

A szakmai igazgató Gerendás György elmondta, három évvel ezelőtt, az FTC-be érkezésekor már szóba került a női csapat megalakítása. Szépen, csendben felépítették a női szakosztályt, aminek köszönhetően az FTC már indul a korosztályos bajnokságban.

„Ez tette lehetővé, hogy az ob I-be nevezhessenek a felnőttek. Bízunk benne, hogy néhány éven belül már a saját utánpótlására támaszkodhat a Ferencváros” – mondta Gerendás.

„Én is, Béres Gergő is férficsapatoktól jövünk, más problémákkal szembesülünk. Hogy mást ne mondjunk, a sajtótájékoztató előtt a lányoknak kellett idő a toalett elkészítésére. Férfiaknál nem volt ilyen” – keltett derültséget a szakember.

Az edző Béres Gergely lesz, aki évek óta dolgozik az FTC-ben, a férficsapat kapusedzője.

„Óriási lehetőség, hogy a női együttes első vezetőedzője lehetek. Előre nehéz megmondani, mikorra érhet össze a csapat, hiszen olyan edzés még nem volt, amelyen mindenki ott lett volna. A rájátszásig azért várhatóan összeáll a játékunk.”

„Már korábban gondolkoztam, meddig tarthat a pályafutásom, s ekkor keresett meg Gerendás György – jegyezte meg Kisteleki Dóra. – Az ő személye és az FTC nagy motivációt jelentett, ezért is döntöttem a folytatás mellett. A Fradiban tanultam meg úszni, és jelen állás szerint itt is fejezem be a pályafutásomat. Sok csapatnak voltam a kapitánya itthon és külföldön, így nem teher ez a feladat számomra, biztosan gyorsan összeérünk majd. A játékosállományt nézve az élboly nem változik, de megjelent az FTC új erőként, biztosan számolni kell velünk.”

A csapat már nyolc-kilenc hete edz együtt, a tréningeket Béres Gergely és Gerendás György vezényli – Kisteleki elmondása szerint nagyon kemény volt az alapozás, nem csinálná újra, ám most jöhetnek az élvezetesebb edzések.

„A legutóbbi szezonban Szegeden játszottam, s úgy éreztem, mindenképpen szükségem van a változtatásra, és Gerendás György olyan jövőképet vázolt fel, amely vonzó számomra – mondta el a sajtótájékoztatón Bujka Barbara. – Úgy gondolom, a nőknél ugyanazt fel lehet építeni, mint a férfiaknál, persze idő kell hozzá. Szeretném, ha a bajnokságban az első négy között végeznénk. Jó a játékosállományunk, ha odatesszük magunkat, bárkire veszélyesek lehetünk. Szeretem, ha felelősség és nyomás van rajtam, minél nagyobbak ezek, annál jobban tudok játszani.”

Az FTC női vízilabdacsapatának 2017–2018-as kerete
Kapusok:
Kasó Orsolya, Varga Krisztina
Mezőnyjátékosok: Ármai Zita, Bujka Barbara, Kisteleki Dóra, Huszti Dóra, Illés Henrietta, Kövér-Kis Réka, Kövesdi Vivien, Gerendás Matilda, Gémes Alexa, Muzsnay Zsófia, Péter Dóra, Vogt Vivien
Vezetőedző: Béres Gergely
Szakmai igazgató: Gerendás György

Legfrissebb hírek

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
3 órája

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
6 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
7 órája

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
20 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Cseh Sándor: Az eredménytől függetlenül mindig akadnak tanulságok

Vizes vb 2025
Tegnap, 6:39

Osztrák hokiliga: november 14-én találkozik először a két magyar csapat

Jégkorong
2025.07.24. 16:26
Ezek is érdekelhetik