Férfi vízi: 11 játékossal megkezdődött a felkészülés az universiadéra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.03. 10:18
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya tizenegy játékost hívott meg a nyári tajpeji universiadéra készülő csapatba. A keret még nem teljes.

„Még néhány játékos helyét nem fixáltuk – mondta Märcz Tamás a vízilabda-szövetség honlapjának. Később csatlakoznak még néhányan, velük lesz teljes a keret. Egy-két játékos a felkészülést is segíti, mert a klubja és én is szeretném, hogy velünk legyen a jövő miatt.”

„Székely Bulcsú irányításával kezdődik meg július 3-án a munka, a tornatermi felkészítést Zala György végzi. Kósz Zoltán és Nyéki Balázs segítik majd a munkát, amely végig Budapesten zajlik. Nem hivatalos meccsek is lesznek a programban, többek között egy amerikai egyetemi csapat ellen, a román universiade-válogatott ellen, de elképzelhető hogy a világbajnokságot megelőző héten a vb-n résztvevő csapatokkal is fogunk játszani, vagy akár augusztusban a masters vébére készülő magyar csapattal is” – tette hozzá a kapitány.„Még néhány játékos helyét nem fixáltuk – mondta Märcz Tamás a vízilabda-szövetség honlapjának. Később csatlakoznak még néhányan, velük lesz teljes a keret. Egy-két játékos a felkészülést is segíti, mert a klubja és én is szeretném, hogy velünk legyen a jövő miatt.”

„Székely Bulcsú irányításával kezdődik meg július 3-án a munka, a tornatermi felkészítést Zala György végzi. Kósz Zoltán és Nyéki Balázs segítik majd a munkát, amely végig Budapesten zajlik. Nem hivatalos meccsek is lesznek a programban, többek között egy amerikai egyetemi csapat ellen, a román universiade-válogatott ellen, de elképzelhető hogy a világbajnokságot megelőző héten a vb-n résztvevő csapatokkal is fogunk játszani, vagy akár augusztusban a masters vébére készülő magyar csapattal is” – tette hozzá a kapitány.

A 2017-es, 19. nyári universiadét augusztus 19. és 30. között rendezik a tajvani Tajpejben (a vízilabdatorna mérkőzései már 18-án elkezdődnek). Az universiade férfi vízilabdatornáját a legutóbbi két alkalommal Magyarország nyerte meg: 2013-ban, Kazanyban a házigazda orosz válogatottat, míg 2015-ben, Kvangdzsuban Olaszországot győztük le a döntőben.

AZ UNIVERSIADÉRA KÉSZÜLŐ KERET

Kapusok: Kardos István Gergely, Lévai Márton
Mezőnyjátékosok: Bundschuh Erik, Gyárfás Tamás, Jansik Szilárd, Kovács Gábor, Kovács Gergő, Kovács Péter, Lőrincz Bálint, Német Toni, Sedlmayer Tamás

A 2017-ES UNIVERSIADE FÉRFI VÍZILABDATORNÁJÁNAK CSOPORTBEOSZTÁSA
A-csoport: Tajvan, Franciaország, Dél-Korea, Nagy-Britannia
B-csoport: Olaszország, Ausztrália, Hollandia, Argentína
C-csoport: MAGYARORSZÁG, Szerbia, Kanada, Dél-Afrika
D-csoport: Egyesült Államok, Oroszország, Japán, Románia

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: a DVSE győzött az eddig nyeretlenek meccsén

Vízilabda
2025.10.18. 18:30

Magyarország második az EA vízilabda-ranglistáján

Vízilabda
2025.10.17. 21:20

A vb óta először lesz együtt a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.10.17. 11:35

Vízilabda: a Genesys a Semmelweis OSC főszponzora lesz

Vízilabda
2025.10.14. 15:46

Férfi vízi ob I: könnyed győzelemmel hangolt a BL-re a címvédő Ferencváros

Vízilabda
2025.10.11. 13:54

Ismét megnyerte a Ferencváros a férfi vízilabda Európai Szuperkupát!

Vízilabda
2025.10.08. 21:17

Férfi vízilabda Eurokupa: súlyos vereséget szenvedett, de továbbjutott a Szolnok

Vízilabda
2025.10.05. 14:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 19. rész: férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.09.26. 17:04
Ezek is érdekelhetik