Vízi: a női csapatok száma nőhet, a kerettagoké csökkenhet az olimpián

Vágólapra másolva!
2017.02.07. 10:54
A vízilabdasport nemzetközi vezetőségének az a célja, hogy a férfiakhoz hasonlóan a nőknél is 12 csapat szerepelhessen az olimpián, ami minden bizonnyal azzal jár majd, hogy a csapatok kerettagjainak száma csökkenni fog – mondta Molnár Tamás, az Európai Úszószövetség (LEN) vízilabda technikai bizottságának magyar tagja.

A háromszoros olimpiai bajnok center, aki tavaly került be a sportág szabályait és működését felügyelő testületbe, az M4 Sport Sportreggeli című műsorában kedden arról beszélt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem engedélyezi a vízilabdázók létszámának növelését a játékokon, ezért nincs más megoldás, kisebb kereteket kell engedélyezni.

Molnár Tamás jelezte, Rióban 20 csapat összesen 260 játékosa volt ott, ami azt jelenti, hogy ebből akkor lehet 24 válogatott Tokióban, ha a 13 helyett 11 fős csapatok indulnak. A korábbi klasszis center szerint ezt a változtatást minden bizonnyal el is fogadják majd a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) nyári budapesti kongresszusán.

Az elmúlt időszakban felmerült esetleges komolyabb szabályváltoztatási elképzelések közül kevés fog megvalósulni Molnár szerint. A tavalyi tesztversenyek után lekerült a napirendről a mostani 6+1-es helyetti 5+1-es felállás, mint ahogy a kapu és a labda mérete sem fog változni. Úgy látja, a legvalószínűbb, hogy a támadóidő, illetve a kiállítási idő csökken, de még erre sincs konkrét javaslat.

Legfrissebb hírek

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
1 órája

Cseh Sándor: Az eredménytől függetlenül mindig akadnak tanulságok

Vizes vb 2025
2025.07.25. 06:39

Cseh Sándor: Mindenki becsukott szemmel aláírta volna ezt a fél évet

Vizes vb 2025
2025.07.23. 17:22

Keszthelyi Rita lett a női vízilabda-világbajnokság legjobb játékosa

Vizes vb 2025
2025.07.23. 17:20

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott világbajnoki teljesítményét!

Vizes vb 2025
2025.07.23. 16:49

Semmi sem sikerült a görögök ellen, ezüstérmes a magyar női pólóválogatott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.23. 16:47

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31
Ezek is érdekelhetik