Férfi vízilabda: „A játékosok akarjanak jönni a válogatottba!”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.09. 11:06
A hideg víz sem jelentett akadályt a magyar férfi vízilabda-válogatott első összetartásán, amelyre az új szövetségi kapitány, Märcz Tamás irányításával került sor Szolnokon.

A szakvezető az M4 Sport hétfői, Sportreggeli című műsorában elmondta, az ünnepek után még nem tudták megfelelően visszamelegíteni a szolnoki uszoda vizét, amely ennek ellenére 10-15 perces bemelegítés után alkalmas volt az edzések megtartására.

„A célját elérte az összetartás, sőt, többet is kaptam a vártnál. Sok csapatból jött a húsz játékos, többen nagyon régen vagy még sohasem vízilabdáztak együtt. Fontos volt, hogy engem és a stábomat is minél gyorsan megismerjék a februári Volvo-kupa előtt” – nyilatkozta a december 15-én megválasztott szövetségi kapitány az edzőtáborról, ami csütörtöktől vasárnapig tartott.

Hozzátette, egyszerű taktikai helyzeteket, technikai részleteket gyakoroltak, amelyekben játékosai napról napra előreléptek, és a fizikai felkészültségükkel is elégedett.

A mostani keret tagjain kívül további öt-hat tapasztalt játékosra – például Varga Dánielre, Varga Dénesre, Hosnyánszky Norbertre és Hárai Balázsra – is számít a jövőben, ők már a februári Volvo-kupán is szerepelhetnek.

„Motivált játékosokat szeretnék, akarjanak jönni a válogatottban és menni a világbajnokságra, érezzék benne a kihívást” – mondta a 2017-es magyarországi vizes vb kapcsán Märcz.

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt: Ha ezen az úton maradunk, messzire juthatunk

Vizes vb 2025
2025.07.26. 10:11

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16

A 80 éves Molnár Endrét a vb idején iktatják be a hírességek csarnokába

Vízilabda
2025.07.23. 06:33

Legyőztük az olimpiai bajnokot, vb-döntőt játszhat a férfi pólóválogatott is!

Vizes vb 2025
2025.07.22. 17:03

Hihetetlen módon bukták el a görög férfi pólósok a végjátékban a vb-döntőbe jutást – videó

Vizes vb 2025
2025.07.22. 13:14

Szerbia vár a magyar válogatottra a férfi póló-vb elődöntőjében

Vizes vb 2025
2025.07.20. 14:25

A szingapúri vízilabda-válogatott történelmi sikert ért el a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.20. 10:04

Férfi vízilabda: az emberhátrányos védekezés dönthet a horvátok elleni vb-negyeddöntőben

Vizes vb 2025
2025.07.20. 07:17
Ezek is érdekelhetik