Férfi vízi BL: a döntőben találkozna a Szolnok és az Eger

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.01. 21:05
A vízilabda ünnepe lesz a Bajnokok Ligája hatos döntője – hangsúlyozta Bárány Attila, a rendező ZF-Eger ügyvezetője a Margitszigeten csütörtöktől szombatig sorra kerülő torna szerdai sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, nagyon tisztelik a horvát Jug Dubrovnikot, amellyel csütörtökön az elődöntőbe jutásért mérkőznek, ugyanakkor úgy véli, a csapat készen áll a négy közé jutásra.

Kósz Zoltán, a másik magyar résztvevő, a bajnok Szolnoki Dózsa-Közgép kapusedzője, örül, hogy a két hazai csapat elkerülte egymást, s – mint hozzátette – bízik benne, hogy a döntőben fognak találkozni.

„A felkészülésünk nagyon jól sikerült, ezt jelzi, hogy egy remek Egert tudtunk legyőzni a bajnoki döntőben.” – mondta.

Jesús Martín, a Barceloneta vezetőedzője kiemelte, nagyon elégedettek, hogy két hazai rendezés után a budapesti végjátékig is eljutottak, ugyanakkor hangsúlyozta, csütörtökön nehéz mérkőzés vár rájuk a Szolnok ellen.

Vjekoslav Kobescak, a Jug Dubrovnik trénere azt mondta, egyelőre az első, Eger elleni találkozóra koncentrálnak, amely rendkívül keménynek ígérkezik. Hozzátette, mind a hat csapatnak van esélye elhódítani a trófeát, mindegyik együttest remek játékosok alkotják.

Kemény Dénes, a magyar szövetség elnöke emlékeztetett rá, hogy nemcsak most, hanem jövőre is Budapest rendezheti a hatos döntőt. Kiemelte, a 6800 férőhelyből mindössze 900 nem kelt még el, így bízik benne, hogy telt ház, és abban is, hogy jó idő várja a csapatokat.

A szerdai sajtótájékoztatón – amelyen a pénteki elődöntőben érdekelt, címvédő Pro Recco és a sorozatban az idényben még veretlen Olympiakosz képviselői még nem vettek részt – elhangzott, 102 újságíró és mintegy 40 fotós tudósít a döntő három napjáról, amelyet az érintett országok televíziói is közvetítenek.

A FINAL SIX PROGRAMJA
Csütörtök
A négy közé jutásért
ZF-Eger–Jug Dubrovnik (horvát) 19.00
Szolnoki Dózsa-Közgép–Barceloneta (spanyol) 20.30
Péntek
Az 5. helyért 17.30
Elődöntő
Szolnok/Barceloneta–Olympiakosz Pireusz (görög) 19.00
Eger/Jug–Pro Recco (olasz) 20.30
Szombat
A 3. helyért 19.30
Döntő 21.00

 

Legfrissebb hírek

A Vasas két győzelemmel jutott tovább a férfi póló BL selejtezőjéből

Vízilabda
2025.09.21. 14:35

Férfi vízilabda BL: meccs nélkül is főtáblás a Vasas

Vízilabda
2025.09.20. 16:29

Férfi vízilabda BL: győzött, közel a főtáblához a Vasas

Vízilabda
2025.09.19. 20:28

Német Toni: Minden meccs olyan, mintha olimpiai döntő lenne

Vízilabda
2025.09.17. 07:13

A négy között megismétlődik a tavalyi döntő a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.09.15. 16:01

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48
Ezek is érdekelhetik