Férfi vízilabda: az oroszokat legyőzték, 24-én még edzettek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.24. 12:29
A januári, belgrádi vízilabda Európa-bajnokságra készülő csapatok előkészületi találkozóin a magyar férfiválogatott kétszer is legyőzte az oroszok nemzeti együttesét.

A hazai sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint Benedek Tibor szövetségi kapitány gárdája előbb kedden nyert 18–13-ra, majd szerdán – ugyancsak a Komjádi-uszodában – 14–5-re volt jobb a vendégeknél a nem hivatalos edzőmérkőzéseken. A két válogatott azonos Eb-csoportban szerepel a szerbiai kontinensviadalon, ahol a selejtezőcsoport tagja még a görög és a török nemzeti csapat.

A szakvezető 24-én délelőtt is vezényelt edzést jelöltjeinek, akik legközelebb 26-án délelőtt találkoznak ismét az Eb-felkészülés keretében. A válogatott 27-én, vasárnap utazik Zágrábba, ahol együtt edzőtáborozik majd 30-ig a világbajnoki ezüstérmes horvát csapattal, és meccset is játszanak majd.

Az Európa-bajnokság előtti utolsó erőpróba a január eleji (3–5.), győri Volvo Kupa lesz, ott már az Eb-keret játszhat.

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE
Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Lévai Márton (Debreceni VSE), Bisztritsányi Dávid (A-Híd OSC Újbuda) – kapusok, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Bedő Krisztián (mindannyian ZF-Eger), Varga Dénes, Varga Dániel, Vámos Márton, Kis Gábor, Mezei Tamás, Jansik Dávid (mindannyian Szolnoki Dózsa-Közgép), Salamon Ferenc, Bátori Bence, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós (mind a négyen A-Híd OSC Újbuda), Manhercz Krisztián (Szeged-Diapolo), Tóth Márton (FTC-PQS Waterpolo)

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: a BVSC magabiztosan győzte le az OSC-t

Vízilabda
18 órája

Vízilabda: „Egy igazi varázsló” érkezik áprilisban Los Angelesbe

Vízilabda
2025.03.03. 09:10

Belépett az ajtón   – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.03.01. 23:51

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29

Férfi vízilabda BL: a Savona sem tudta lefékezni a száguldó Ferencvárost

Vízilabda
2025.02.26. 21:11

Férfi vízi ob I: az esélytelenek nyugalmával játszott a Miskolc – bravúrt ért el

Vízilabda
2025.02.21. 13:29

Szerződést hosszabbított Vogel Somával az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.02.14. 17:35

A fiatalos lendületet és a rutint ötvözi a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.02.10. 18:14
Ezek is érdekelhetik