Férfi vízi Eurokupa: a Szeged a Hannoverrel negyeddöntőzik

Vágólapra másolva!
2015.10.22. 15:40
A Szeged a német Hannoverrel csatázhat a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjében.

A hazai sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint csütörtökön készítették el a kontinentális szövetség, a LEN illetékesei a második számú európai kupasorozat párosítását úgy, hogy az elmúlt hétvégén az Eurokupa selejtezőtornáiról továbbjutó négy együttest sorsolták össze a Bajnokok Ligája-selejtezők záró körében vesztes négy csapattal.

A Szegednek jutó német gárdával a BL első selejtezőkörében összekerült az OSC, és összecsapásuk döntetlennel végződött, majd a második körben a Szolnok 11–10-es győzelmet aratott felette, hogy aztán a harmadik rostánál a horvát Primorje Rijeka simán kiejtse.

Varga Péter, a Szeged vezetőedzője így értékelt a szövetségi honlapnak:

„Megmondom őszintén, nem ismerem a Hannover együttesét, de azt tudom, hogy sok légiós szerepel a csapatban, ennek megfelelően erős ellenfél.”

Hozzátette, jobban örült volna, ha Szegeden van a visszavágó.

„Az OSC és a Szolnok is játszott velük, így tőlük is segítséget kérünk majd, megpróbálunk több videofelvételt szerezni, ezeket elemezni, és amikor eljön az idő, nekimenni a Hannovernek” – fogalmazott az edző.

FÉRFI VÍZILABDA EUROKUPA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Kirisi (orosz)–Brescia (olasz)
Mornar Split (horvát)–Oradea (román)
Marseille (francia)–Kazany (orosz)
Szeged-Diapolo–Waspo Hannover (német)

Az első mérkőzéseket november 11-én rendezik, a visszavágók időpontja december 16.

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16

A 80 éves Molnár Endrét a vb idején iktatják be a hírességek csarnokába

Vízilabda
2025.07.23. 06:33

Legyőztük az olimpiai bajnokot, vb-döntőt játszhat a férfi pólóválogatott is!

Vizes vb 2025
2025.07.22. 17:03

Hihetetlen módon bukták el a görög férfi pólósok a végjátékban a vb-döntőbe jutást – videó

Vizes vb 2025
2025.07.22. 13:14

Szerbia vár a magyar válogatottra a férfi póló-vb elődöntőjében

Vizes vb 2025
2025.07.20. 14:25

A szingapúri vízilabda-válogatott történelmi sikert ért el a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.20. 10:04

Férfi vízilabda: az emberhátrányos védekezés dönthet a horvátok elleni vb-negyeddöntőben

Vizes vb 2025
2025.07.20. 07:17

Jöjjön ki a frankó! – Malonyai Péter jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.19. 23:29
Ezek is érdekelhetik