Férfi vízilabda: leiskoláztuk Rómában az amerikaiakat

Vágólapra másolva!
2015.06.12. 21:00
Az Egyesült Államok csapata feletti győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a római nemzetközi tornán.

A péntek esti mérkőzés első emberelőnyét azonnal gólra váltotta Benedek Tibor szövetségi kapitány legénysége, amely a vlv.hu szakportál helyszíni tudósítása szerint a csapatkapitány és összesen négy alkalommal eredményes Varga Dániel találatával szerzett vezetést.

A folytatásban fokozatosan kerekedett felül riválisán a magyar együttes, amellyel 3–3-ig tudott lépést tartani a tengerentúli alakulat. Utána 6–3-ra, 8–4-re, majd a félidőre 10–5-re húzott el a világbajnoki címvédő.

A nagyszünet után sem változott a játék képe: az amerikaiak góljára két magyar találat érkezett válaszul (12–6), s biztos vezetés után nagyon sima, 13–7-es győzelem született.

Szombaton a magyar csapat a házigazda olasz válogatottal játszik 19.45-től. vlv.hu szakportál helyszíni tudósítása szerint a csapatkapitány és összesen négy alkalommal eredményes Varga Dániel találatával szerzett vezetést.

A folytatásban fokozatosan kerekedett felül riválisán a magyar együttes, amellyel 3–3-ig tudott lépést tartani a tengerentúli alakulat. Utána 6–3-ra, 8–4-re, majd a félidőre 10–5-re húzott el a világbajnoki címvédő.

A nagyszünet után sem változott a játék képe: az amerikaiak góljára két magyar találat érkezett válaszul (12–6), s biztos vezetés után nagyon sima, 13–7-es győzelem született.

Szombaton a magyar csapat a házigazda olasz válogatottal játszik 19.45-től.

FÉRFI VÍZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI TORNA, RÓMA
1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK 13–7 (3–2, 7–3, 2–1, 1–1)
Róma, 500
néző. V: Toygarli (török), Buch (spanyol)
MAGYARORSZÁG: Decker A. – Erdélyi 2, Salamon F., Gór-Nagy 1, Hárai 1, Varga Dániel 4, Madaras 1. Csere: Vámos 1, Bátori 2, Angyal, Bedő 1, Jansik D. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
EGYESÜLT ÁLLAMOK: McQuin – Virjee 1, Obert, Kimbell, Roelse, Cupido 2, Samuels, Azevedo 2, Hallock, Bonanni 1, Smith, Mann 1. Szövetségi kapitány: Dejan Udovicsics
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 13/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Az 1. forduló másik mérkőzésén: Horvátország–Olaszország 12–11 (3–3, 3–2, 3–3, 3–2)
MESTERMÉRLEG
BENEDEK TIBOR szövetségi kapitány:
– Nem mondanám, hogy a második negyedben döntöttük el a találkozót, az egész meccsen nagyon fegyelmezetten és jól játszottunk. A második valóban jobban sikerült, de a többi három negyedben is jól kellett játszani. Elégedett voltam, a mérkőzést megelőző két napon az olaszokkal készültünk, és ahhoz képest kifejezetten jól játszottunk. Sikerült gyakorolnunk a különböző elemeket, de ez még csak a negyedik napunk, s még mindig van tíz, hogy felkészüljünk a világligára.

Legfrissebb hírek

Hétfőn húsz játékossal edz kettőt a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
18 perce

Férfi vízilabda ob I: a BVSC magabiztosan győzte le az OSC-t

Vízilabda
20 órája

Vízilabda: „Egy igazi varázsló” érkezik áprilisban Los Angelesbe

Vízilabda
2025.03.03. 09:10

Belépett az ajtón   – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.03.01. 23:51

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29

Férfi vízilabda BL: a Savona sem tudta lefékezni a száguldó Ferencvárost

Vízilabda
2025.02.26. 21:11

Férfi vízi ob I: az esélytelenek nyugalmával játszott a Miskolc – bravúrt ért el

Vízilabda
2025.02.21. 13:29

Szerződést hosszabbított Vogel Somával az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.02.14. 17:35
Ezek is érdekelhetik