Vízi: a sportág jövőjét is befolyásolhatja a budapesti Eb

Vágólapra másolva!
2014.07.13. 15:19
Gyárfás Tamás szerint a hétfőn kezdődő margitszigeti vízilabda Európa-bajnokság olyan jelentős esemény, amely a sportág jövőjét is nagyban befolyásolhatja.

A kontinentális szövetség (LEN) gazdasági vezetője, egyben a világszövetség (FINA) alelnöke az Eb-t megelőző vasárnapi nemzetközi sajtótájékoztatón azt is kiemelte: az Európa-bajnoksággal Magyarország bizonyíthatja, hogy méltó gazdája lesz a 2021-es vizes világbajnokságnak is.

Kemény Dénes, a vízilabda-szövetség elnöke kitért arra, hogy az Eb szervezőbizottsága régóta dolgozik a kontinensviadal sikeréért, az előkészületek hajrájában csaknem százan vettek részt a különböző munkálatokban. Hangsúlyozta: az a tény, hogy Budapest ekkora sportünnepnek adhat otthont, a LEN-nek köszönhető, amely a magyar pályázatot elfogadta, így 2001 után ismét a magyar főváros fogadhatja Európa legjobb férfi és női válogatottjait.

Marco Birri, a LEN adminisztrációjának vezetője az Eb iránt megnyilvánuló hatalmas médiaérdeklődést emelte ki. Elmondása szerint 13 televízió tudósít a helyszínről, további 31 pedig átveszi a közvetítéseket. Összesen kétszázan képviselik a hazai és a nemzetközi médiát, az pedig eddig példa nélküli a vízilabda Európa-bajnokságok történetében, hogy az összes mérkőzés kivétel nélkül képernyőre kerüljön.

A három nagy címtulajdonos férfiválogatott szövetségi kapitányai közül Ivica Tucak, az olimpiai bajnok horvátok szakvezetője arról beszélt, hogy az első háromba várják magukat, Dejan Szavics, a legutóbb kontinensbajnok szerbek szakmai irányítója pedig – aki a sportág templomának nevezte a Margitszigetet – úgy fogalmazott: címvédőként érkeztek ide és trónon is szeretnének maradni.

Benedek Tibor, a háromszoros olimpiai aranyérmesből lett magyar szövetségi kapitány azt mondta: nem akar találgatni a végső helyezéseket illetően. „A legfontosabb az, hogy a spanyolok elleni holnapi első csoportmérkőzésünket megnyerjük, majd a folytatásban is győzzünk" – jelentette ki.

Hozzáfűzte, hogy világbajnoki címvédő együttesének jól sikerült a felkészülése a hazai Eb-re, amelyen a magyar szurkolók segítsége is sokat érhet.

A hivatalos közvetítő, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) korábbi tájékoztatása szerint az M1 és a Kossuth Rádió élőben adja az Eb magyar mérkőzéseit, az eseményről az MTI is kiemelten tudósít.

Legfrissebb hírek

Vízilabda: tornával emlékeznek Benedek Tiborra

Vízilabda
2025.01.22. 15:41

„Idővel derül majd ki, jó döntés volt-e” – Kemény Dénes a vízilabda szövetségi kapitányok megtartásáról

Vízilabda
2024.11.01. 11:01

Kemény Dénes Varga Zsoltról: „Nem látok senkit, aki jobb lehetne nála”

Vízilabda
2024.08.28. 18:37

Párizs 2024: Ezt a mérkőzést 4 góllal is megnyerhettük volna – Varga Zsolt

Párizs 2024
2024.07.28. 22:30

Tusványos: Phelps is csak egy aranyat nyert volna, ha bedobnak neki egy labdát – Kemény Dénes

Vízilabda
2024.07.25. 15:01

Mint egy születésnapi versike: hetvenéves Kemény Dénes

Vízilabda
2024.06.14. 08:59

Hosszú távon mindig kijön a frankó – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
2024.06.13. 23:57

Kemény Dénes: 99 százalék, hogy a női vízilabda-válogatottunk megszerzi a kvótát

Vízilabda
2024.01.31. 13:31
Ezek is érdekelhetik