Férfi vízilabda: Alex Giorgetti beperelte a debreceni klubot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.11. 14:49
Amikor a télen bedőlt a túltervezett debreceni vízilabdás költségvetés, és mindenkinek megkurtították a fizetését – néhányan távoztak is –, a világbajnok, olasz-magyar Alex Giorgetti úgy nyilatkozott, isteni sugallatra marad Debrecenben a csábító szolnoki ajánlat ellenére, és ha kell, ingyen, sportbarátságból játssza végig az idényt. Giorgetti tehát maradt, aztán az ősszel visszatért a Pro Reccóhoz, majd az elmaradt fizetésekre hivatkozva beperelte a Debrecent.  

„Akkor azt tanácsoltam neki, ha van lehetősége, menjen el. Nem véletlenül küldtek el játékosokat, vettek le fizetéseket, egyszerűen túlvállalta magát a klub. Még mindig van egyhavi elmaradásunk, amelyről viszont megegyeztünk minden érintettel – mondta Varga Tamás edző, aki az előző idényben még játékosként is szerepelt. – A klub fizetést nem tudott adni, prémiumot ajánlott fel Alex Giorgettinek, amit elutasított. Sportemberként tüntette fel magát, ehhez képest az összeg, amelyet követelnek rajtunk, több, mint amennyivel tartozunk neki. Ha valaki ezt nekem megmagyarázza... Előbb azt mondja, visszahúzza a szíve, majd perel, ez számomra elfogadhatatlan és inkorrekt."

Giorgetti tehát nem aprópénzt követel a Debrecentől, s noha a klub helyzete jelenleg stabil, ha ki kellene fizetni az olasz pólóst, az gazdaságilag veszélybe sodorná a teljes idényt. A Debrecen vezetői már tárgyaltak Giorgettivel, megegyezni azonban nem sikerült a szélsővel, aki a Blikk beszámolója szerint a lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul a tartozások (nyolchavi juttatásról van szól) kifizetése reményében.

 

Legfrissebb hírek

Német Toni: Minden meccs olyan, mintha olimpiai döntő lenne

Vízilabda
2025.09.17. 07:13

A négy között megismétlődik a tavalyi döntő a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.09.15. 16:01

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Szentesi recept: helyi kötődés és közös programok

Vízilabda
2025.09.03. 15:01

Férfi vízilabda MK: a Szegeddel negyeddöntőzik a Ferencváros

Vízilabda
2025.09.01. 15:30
Ezek is érdekelhetik