Vízi MK: Eger-Szeged rangadó a négy közé jutásért - program

Vágólapra másolva!
2013.09.14. 06:44
Két hete a Magyar Kupa selejtezői jelentették a honi vízilabdaidény indulását, egy hete megkezdődtek a férfi ob I küzdelmei, e hét végén pedig megint a kupamérkőzések adnak feladatot az élvonal legjobbjainak.

Pontosabban annak a nyolc együttesnek, amely sikerrel vette a kvalifikációs csoportkört, s ott van a negyeddöntős mezőnyben. A négy közé jutásért zajló párharcok nyitányát szombaton tartják, így a legpikánsabb csatáét, az Eger–Szeged rangadóét is. A vaksorsolás hozta össze a feleket már a nyolc között, és szembekerülésük azt is jelenti, hogy vagy a bajnoki címvédő Eger, vagy a legutóbbi kupasorozatban győztes, bajnoki bronzérmes Szeged vasárnap elbúcsúzik az idei MK-tól.

Az első meccset a hevesi megyeszékhelyen, a Bitskey Aladár uszodában rendezik délután öt órától, míg a másnapi visszavágónak a nyitott újszegedi sportuszoda ad otthont ugyancsak 17 órai kezdettel. A két élgárda találkozása szoros harcot ígér, s mivel a támadójátékot támogatni hivatott új szabályok elsajátítása nemcsak a bíróknak, hanem maguknak a csapatoknak is fogós feladatnak tűnik egyelőre, megjósolhatatlan, melyik alakulat jut tovább ebből a duóból.

Már csak azért is, mert a csoportselejtező jelentette akadályt az Eger afféle könnyed „ujjgyakorlatként" vette a másodvonalbeli Nagykanizsa és az ob I-es újonc Ybl ellenében, míg a Szeged „rázósabb vízi utat" járt be: a Pécs nem okozott ugyan főfájást neki, viszont a Honvéd igen, amelyet csupán két góllal tudott legyűrni. A bajnoki nyitófordulóban már a címvédő is megszenvedett a sikerért, végül három találattal csak felülkerekedett a Ferencvároson annak népligeti otthonában. A Szeged – szemben a kupapremierrel – ugyanakkor csaknem megbotlott Pécsett, ahol nagy nehézségek árán tudta döntetlenre menteni a mérkőzést.

Az MK-negyeddöntő további három párjának küzdelme is ígér izgalmakat. Így alaposan megizzadhat a korábbi évek bajnoka, a 2013–2014-es szezonra megfiatalodott Vasas a három ausztrállal erősítő FTC-vel vívandó csatákban, különösen azok után, hogy a kupaselejtezőben a Fradi három góllal diadalmaskodott az angyalföldi alakulat felett. A Honvédra sem vár sétagalopp a Kaposvárral szemben, miként a bajnoki ezüstérmes Szolnok számára is nehéz leckének ígérkezik az ob I-ben legutóbb ötödik Debrecen elleni két összecsapás.

FÉRFI VÍZILABDA MAGYAR KUPA, A NEGYEDDÖNTŐS PROGRAMJA
Szombat, első mérkőzések:

17.00: ZF-Eger–A-HÍD Szeged VE
18.00: Széchenyi Bank-FTC–TEVA-Vasas
18.00: RacioNet-Honvéd–Kaposvári VK
18.00: Debreceni VSE–Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC

Vasárnap, visszavágók:

16.00: Kaposvár–Honvéd
16.00: Szolnok–Debrecen
17.00: Szeged–Eger
19.00: Vasas–FTC

Legfrissebb hírek

A címvédő FTC igazolta a papírformát a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
18 órája

Kemény Dénes szerint fantasztikus gondolkodása volt a három olimpiát nyerő válogatottnak

Vízilabda
2025.06.14. 21:01

A magyar férfi vízilabda-válogatott három góllal megverte a horvátokat felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
2025.06.12. 20:30

BENU-kupa: Szerbia, Spanyolország és Montenegró lesz az ellenfél a Margitszigeten

Vízilabda
2025.06.10. 11:32

Tizenkilencen utaznak a férfi vízilabda-válogatott olasz-horvát túrájára

Vízilabda
2025.06.06. 12:41

Kásás Tamás nyomdokain – olasz sztárcsapathoz igazolt a Szeged fiatal játékosa

Vízilabda
2025.06.02. 12:57

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2025.06.01. 22:45

Férfi vízilabda ob I: heten távoznak az ezüstérmes Vasastól – hivatalos

Vízilabda
2025.05.26. 14:15
Ezek is érdekelhetik