Vízilabda: a Szeged szlovák válogatott centerrel erősített

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.17. 10:07
A vízilabda ob I-ben szereplő A-Híd Szeged VE szlovák válogatott centerrel, a korábban a ZF-Egert erősítő Lukás Semannal erősítette meg a keretét – adta hírül az együttes honlapja.
„A 25 éves center 2011 óta erősítette a ZF-Eger csapatát, a 203 centiméter magas, 125 kilogramm súlyú játékossal egyéves szerződést kötöttünk. Kassán kezdett el játszani, ezután Pécsen, Sibenikben és Dubrovnikban szerepelt. Az elmúlt szezonban 33 bajnoki meccsen 27 gólt szerzett, a BL-ben négyszer volt eredményes. Még egy játékossal tárgyalásban állunk, bízunk benne, hogy vele is hamarosan sikerül megállapodnunk” – nyilatkozta Juhász György technikai igazgató az szve.hu-nak.A szegedi együttes Nagy Viktorral, Tóth Mártonnal, Jansik Szilárddal és Sánta Dániellel erősítette meg a keretét, A szegedi együttes Nagy Viktorral, Tóth Mártonnal, Jansik Szilárddal és Sánta Dániellel erősítette meg a keretét, a távozók között pedig Baksa László, Somogyi Balázs, Török Béla, Aaron Younger, Joseph Kayes, valamint a visszavonuló Varga Péter neve szerepel. A csapat augusztus 5-én kezdi meg a felkészülést – tudatta a klub hivatalos honlapja.
Legfrissebb hírek

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16

A 80 éves Molnár Endrét a vb idején iktatják be a hírességek csarnokába

Vízilabda
2025.07.23. 06:33

Legyőztük az olimpiai bajnokot, vb-döntőt játszhat a férfi pólóválogatott is!

Vizes vb 2025
2025.07.22. 17:03

Hihetetlen módon bukták el a görög férfi pólósok a végjátékban a vb-döntőbe jutást – videó

Vizes vb 2025
2025.07.22. 13:14

Szerbia vár a magyar válogatottra a férfi póló-vb elődöntőjében

Vizes vb 2025
2025.07.20. 14:25

A szingapúri vízilabda-válogatott történelmi sikert ért el a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.20. 10:04

Férfi vízilabda: az emberhátrányos védekezés dönthet a horvátok elleni vb-negyeddöntőben

Vizes vb 2025
2025.07.20. 07:17

Jöjjön ki a frankó! – Malonyai Péter jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.19. 23:29
Ezek is érdekelhetik