Vízilabda: több fázis, hatos döntő lehet a BL-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.03. 11:21
Ha már a vízben nem, legalább a parton érdekeltek voltunk a vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében Belgrádban, hiszen több magyar klubvezető (Kemény Dénes és Gergely István) is ott volt azon az ülésen, amelyen az európai szövetség (LEN) vezetői vázolták tervüket az új rendszerű nemzetközi kupákra.
A reform elsősorban a BL-t érintené, amelyben a 12-es főtábláig három selejtező vezetne – a második számú magyar csapat a második körben csatlakozna –, az első kettőből még az Európa-kupába lehetne „átesni”, ahol végig megmaradna az oda-visszavágós rendszer.A BL-főtáblán két hatos csoportban küzdenének, és a csoportok első három helyezettjei kerülnének a hatos döntőbe – a győztesek kiemeltként rögtön az elődöntőbe, a csoportmásodikok és -harmadikok keresztbe meccselnének az elődöntőért.A nőknél is lennének változások, megszűnne a LEN-kupa, csak a BL maradna – így is alig van klub, amelynek futja a nemzetközi szereplésre… –, ahová országonként három-három csapat nevezhetne, majd a két, egy helyszínen bonyolított selejtező után jönne a nyolcad- és negyeddöntő, végül a szokásos final four.
Legfrissebb hírek

MOB-közgyűlés: Kemény Dénes kapta az életműdíjat

Egyéb egyéni
2025.05.17. 13:44

Csoportelső az FTC, a Marseille vár rá Máltán a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.05.14. 21:16

Kemény Dénes: Emberfeletti teljesítményre van szüksége a Vasasnak

Vízilabda
2025.05.09. 10:48

Kemény Dénes: Büszkeség ez az elismerés

Egyéb egyéni
2025.05.07. 08:40

Magyar Sport Napja: hat korábbi klasszis együtt örökítette meg a kézlenyomatát

Egyéb egyéni
2025.05.06. 15:26

Egerszegi Krisztina és Kemény Dénes közösen lépnek fel a TF jubileumi ünnepén

Egyéb egyéni
2025.04.30. 08:33

Könnyedén nyert Nagyváradon, továbbra is veretlen a BL-ben az FTC

Vízilabda
2025.03.19. 21:16

Nagyváradon kerülne még közelebb Vallettához az FTC férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.03.19. 08:38
Ezek is érdekelhetik