Gyöngyösi András: A magyar vízilabda olyan, mint a brazil futball

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2012.12.30. 10:16
null
Gyöngyösi szerint nem rosszak <br />a magyar póló kilátásai (Fotó: Korponai Tamás)<br />
A férfi vízilabda-válogatott vezetésére pályázók közül Benedek Tibor és Vincze Balázs mellett Gyöngyösi András a meglepetésember. A Debrecen trénere hisz benne, hogy ugyanakkora eséllyel pályázik, mint két – elképzeléseit lapunkban már ismertető – riválisa.

– Lehet a surranó pályáról nyerni?
– Amikor 1996-ban Kemény Dénest megválasztották, ő sem favoritként lett kapitány, szóval van rá precedens. Bár nem tudom ígérni, hogy azt az eredménysort produkálom, amit ő, de valami hasonlót szeretnék.

– Többen abszolút favoritnak tartják Benedeket, szóval milyennek látja a saját esélyeit?
– Ha lenne topfavorit, a szövetség nem írt volna ki pályázatot. Érzésem szerint mindhárom pályázó egyforma eséllyel indul, s abban bízom, hogy a beadott anyagok közül az enyém nyeri el az elnökség tetszését. Ha nem hinnék benne, amit leírtam, a kvalitásaimban, akkor nem pályáztam volna. Mindig száz-százhúsz százalékot hoztam ki a csapataimból, olyan eredményeket értem el, amelyek előzetesen lehetetlennek tűntek.

– Egyeztetett a Debrecennel, hogy mi lesz, ha megválasztják kapitánynak?
– Minden változatban megegyeztünk. Sokat köszönhetek a Debrecennek, a klub is nekem. Valamit felépítettünk, ami folytatódik, akár velem, akár nélkülem. Megbeszéltünk mindent, de ez akkor lesz aktuális, ha tényleg engem választanak.

– Bátor vállalásokat fogalmazott meg, hiszen pályázatában azt írta, ha valamely kiemelt világeseményen nem szerzünk érmet, távozik.
– A magyar válogatottnak más célja nem lehet, mint az adott verseny megnyerése. Ezek a célok felfelé húznak, míg ha arról beszélünk, hogy jussunk be a négy közé, az előre mentegetőzés, alibit gyárt edzőnek, játékosnak egyaránt. Nem hazardírozok, szinte a fejemben van a csapat, amely esélyesként szerepelhet majd. Jó példa a gyengébb állományú olasz válogatott sikere.

– Generációváltás előtt áll a férfiválogatott, milyennek látja a jelenlegi helyzetet?
– Nincs bennem aggodalom, a magyar vízilabda olyan, mint a brazil futball, biztos vagyok benne, nem lesz még egyszer húszévnyi eredménytelenség, mint Faragó Tamásék után. Hét-nyolc zseni valóban távozik a csapatból, ami nehezíti a helyzetet, de ha körbenézünk, más országok játékosállománya sem erősebb.

– Min változtatna, milyen stílusú játékban hisz?
– 2001 óta ugyanabban a stílusban hiszek, ezen csak a szabályváltozások módosítottak. A taktikát a védekezésre alapozom, öt kapott góllal könnyebb nyerni. A válogatottban ráadásul csupa olyan játékosom lenne, amilyenből a klubcsapatomban kevesebb van, azaz improvizatívabb támadójátékot lehetne nyújtani.

LÁT TEHETSÉGEKET AZ UTÁNPÓTLÁSBAN? MENNYIRE TARTJA MAGÁT MEGOSZTÓ SZEMÉLYISÉGNEK? VÁLASZOK A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: a DVSE győzött az eddig nyeretlenek meccsén

Vízilabda
2025.10.18. 18:30

A vb óta először lesz együtt a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.10.17. 11:35

Vízilabda: a Genesys a Semmelweis OSC főszponzora lesz

Vízilabda
2025.10.14. 15:46

Férfi vízi ob I: könnyed győzelemmel hangolt a BL-re a címvédő Ferencváros

Vízilabda
2025.10.11. 13:54

Ismét megnyerte a Ferencváros a férfi vízilabda Európai Szuperkupát!

Vízilabda
2025.10.08. 21:17

Férfi vízilabda Eurokupa: súlyos vereséget szenvedett, de továbbjutott a Szolnok

Vízilabda
2025.10.05. 14:46

Német Toni: Minden meccs olyan, mintha olimpiai döntő lenne

Vízilabda
2025.09.17. 07:13

A négy között megismétlődik a tavalyi döntő a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.09.15. 16:01
Ezek is érdekelhetik