Férfi vízi világliga: Fehérváron lesz a magyar-olasz

Vágólapra másolva!
2012.10.04. 14:40
Címkék
Székesfehérvár lesz a házigazdája a Magyarország–Olaszország férfi vízilabda-mérkőzésnek, amelyet a két válogatott a világliga-selejtezőben vív egymással november 3-án.

Az időpont már korábban adva volt, a helyszínről azonban csak most döntött a hazai sportági szövetség. Az MVLSZ csütörtöki közleménye szerint a vl-meccsnek a Csitáry uszoda ad otthont, amelyben idén januárban – zsúfolásig telt nézőtér előtt – a Volvo-kupáért kiírt nemzetközi tornát is lebonyolították.

A selejtezők október 31-én kezdődnek meg a világligában, amelynek küzdelmeibe – hosszabb szünet után – a magyar férfiválogatott ismét bekapcsolódott. Európából 11 vagy – ha Macedónia is indul – 12 csapat indul ezen a mérkőzéssorozaton. A három csoport közül a C-ben szerepel Magyarország, továbbá a világbajnok, Londonban olimpiai ezüstérmes olasz, a legutóbbi nyári ötkarikás játékokon szintén szereplő román, valamint a szebb napokat látott orosz válogatott.

A magyar nemzeti együttes – az itáliaiakkal vívandó csata előtt – október utolsó napján, Romániában kezdi meg a selejtezősorozatot. E két meccsen megbízott szövetségi kapitányként Benedek Tibor – és segítője, Mátéfalvy Csaba – ül majd a magyar kispadon, munkájukat Kemény Dénes tervei alapján végzik, akinek a kapitányi szerződése december 31-én jár le. Benedek, aki az egyik legesélyesebb jelölt a megüresedő szakvezetői posztra, az utóbbi két évben másodedzőként dolgozott Kemény mellett.

A MAGYAR VÁLOGATOTT VL-SELEJTEZŐS MENETRENDJE
2012
október 31.: Románia–Magyarország
november 3.: Magyarország–Olaszország
2013
január 30.: Oroszország–Magyarország
február 2.: Magyarország–Románia
március 27.: Olaszország–Magyarország
március 30.: Magyarország–Oroszország
Legfrissebb hírek

Kamuti Jenő: Legyen globális szeniorolimpia!

Egyéb egyéni
7 perce

A sport jövője itt kezdődik, állítja Sterbenz Tamás a Netrisk Sport és Innováció Konferenciáról

Egyéb egyéni
27 perce

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
7 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
7 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
7 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
7 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik