Vízilabda: a Szolnok és a Vasas veretlen az első nap után

Vágólapra másolva!
2012.09.14. 21:10
null
Steinmetz Ádám (balra) egy gólt lőtt a Szolnoknak (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
A Szolnok és a Vasas veretlen maradt a bajnoki felkészülést szolgáló debreceni hatcsapatos nemzetközi férfi vízilabdatorna pénteki első napján, amelyen két fordulót bonyolítottak le a szervezők.

 

A délutáni-esti programban egymás ellen szállt vízbe a város sportuszodájában az egyformán győzelemmel rajtoló két együttes, és a felek nem bírtak egymással. A bajnoki címvédő angyalföldiek kezdtek jobban, az ob I-ben legutóbb hatodikként záró Tisza-partiak azonban tartani tudták a lépést, és a fordulatos csata vége döntetlen lett.

A házigazda, s az élvonalban ötödikként végző Debrecen a bajnoki ezüstérmes Eger legyűrése után a második meccsét elveszítette: vállsérüléssel bajlódó kétszeres olimpiai bajnoka, Varga Tamás nélkül egy góllal maradt alul a szerb vendég együttessel, a belgrádi Partizannal szemben.

A 2011–2012-es hazai idény hetedikje, az FTC a Szolnoktól elszenvedett délelőtti vereség után kikapott az Egertől is: a hevesiek négy góllal győztek.

FÉRFI VÍZILABDATORNA, DEBRECEN
2. FORDULÓ
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP–TEVA-Vasas 6–6
Partizan Beograd (szerb)–Debreceni VSE 6–5
ZF-Eger–FTC 8–4
KORÁBBAN
1. FORDULÓ
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP–FTC 10–6
TEVA-Vasas–Partizan Beograd 11–4
Debreceni VSE–ZF-Eger 5–3
Szombaton újabb két teljes körrel folytatódik a torna.

 

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
2 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
2 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
2 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
2 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
2 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik