Férfi vízilabda: szolnoki sikerrel indult a debreceni torna

Vágólapra másolva!
2012.09.14. 15:00
Címkék
A Ferencvárost négy góllal verő Szolnok sikerével kezdődött pénteken a debreceni nemzetközi férfi vízilabdatorna, amelyen a hazai gárda mellett még a magyar bajnok Vasas, az ob I legutóbbi ezüstérmese, az Eger, továbbá az egyik legjobb szerb együttes, a belgrádi Partizan indul.

A bajnoki felkészülést szolgáló esemény nyitónapjának délelőtti programjában a Szolnok többek között két olimpiai bajnoka, az egygólos center, Kis Gábor és a kétszer is eredményes Hosnyánszky Norbert hathatós közreműködésével győzött 10–6-ra a Fradi ellen.

A pénteki matinés műsorban a Vasas a Partizannal találkozott, s alapos verésben részesítette a vendégeket, 11–4-re nyerve a összecsapást, majd az első kör záró találkozóján a Debrecen 5–3-ra diadalmaskodott az Eger felett. Az angyalföldieknél a 2004-es ötkarikás aranyérmes Steinmetz Ádám háromszor talált be, a hevesieknél ugyanakkor hiányzott mindkét háromszoros olimpiai bajnok, Szécsi Zoltán és Biros Péter is, ők a londoni játékok utáni pihenőt követően csak nemrég kezdték újra az edzéseket. A házigazdáknál a kétszeres olimpiai aranyérmes Varga Tamás egyszer volt eredményes.

FÉRFI VÍZILABDATORNA
1. FORDULÓ
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP–FTC 10–6
Teva-Vasas–Partizan Beograd (szerb) 11–4
Debreceni VSE–ZF-Eger 5–3
KÉSŐBB
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP–TEVA-Vasas 17.00
Debreceni VSE–Partizan Beograd 18.15
FTC–ZF-Eger 19.30

Legfrissebb hírek

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simár nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
6 perce

Szabados Ármin jelölt az év Európai feltörekvő atlétája címre

Atlétika
35 perce

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
49 perce

Mer nagyot álmodni az Eb-re készülő magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
1 órája

Alilovic 17 gólt dobott a férfi kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

A Dubai megverte a Partizant az Euroliga-nyitányon, a másik újonc 100 pont fölé jutott a Barca ellen

Kosárlabda
1 órája

Kanadában is nagy tapsot kapott az ausztrál Puskás-dokumentumfilm

Minden más foci
1 órája

BL: Galatasaray–Liverpool

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik