Férfi vízi MK: a Honvéd nyert, a Vasas továbbjutott

Vágólapra másolva!
2012.09.30. 19:32
Címkék
A férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóján a Groupama-Honvéd háromgólos hátrányból fordítva nyert a Teva-Vasas ellen, ám utóbbi a hat góllal megnyert első felvonást követően egygólos veresége ellenére is biztosan jutott be a négy közé.

Az első negyed két akciógólját követően a második felvonásban Steinmetz Ádám center gólja révén már hárommal meglépett a Vasas, összesítésben így már kilencre nőtt Földi László csapatának előnye. És a Honvéd számára már az első meccs közte hatja is behozhatatlannak tűnt a bajnoki címvédő ellen... A házigazdák azonban nem zuhantak össze, megpróbáltak szépen búcsúzni.

Ennek első lépéseként a nagyszünetre felzárkóztak mínusz kettőre (2–4). A harmadik negyedben csak az eredmény változott, a különbség nem, nem úgy a záró felvonásban. Kiss Gergely két góljával egalizált a Honvéd, majd a Vasasban hozzá hasonlóan szintén megforduló Mátyás Zoltán gólja két perccel a vége előtt már a házigazdákat juttatta előnyhöz, és mint később kiderült, győzelemhez.

FÉRFI VÍZILABDA MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Groupama-Honvéd–Teva-Vasas 8–7 (0–2, 2–2, 3–3, 3–0)
Továbbjutott a Vasas, 18–13-mal
KORÁBBAN
Szolnoki Dózsa-Közgép–ZF-Eger 5–5
Tj. a Szolnok, 14–13-mal
A-Híd-Szeged–Ferencváros 11–3
Tj. a Szeged, kettős győzelemmel, 19–8-cal
Az elődöntőbe jutó csapatok: Teva-Vasas, Szolnoki Dózsa-Közgép, A-Híd-Szeged, Debrecen

 

Legfrissebb hírek

A sport jövője itt kezdődik, állítja Sterbenz Tamás a Netrisk Sport és Innováció Konferenciáról

Egyéb egyéni
20 perce

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
7 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
7 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
7 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
7 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
7 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik