Vízilabda: Varga Tamás nem mondja le a válogatottságot

Vágólapra másolva!
2012.08.23. 13:36
Varga Tamás úgy véli, hogy a londoni olimpia ötödik helyéért vívott, a spanyolok ellen megnyert mérkőzés volt a búcsúmeccse a vízilabda-válogatottban, de – mint a Nemzeti Sportnak elárulta – nem mondja le a válogatottságot, mert...

„...ha a kapitány azt mondja, szüksége van rám egy-két évig, hogy segítsem a fiatalokat, szívesen állok rendelkezésére" – mondta a Nemzeti Sportnak Varga, aki hangsúlyozta: rengeteget köszönhet Kemény Dénes szövetségi kapitánynak és a társaknak.

„Harminchét éves vagyok, szeretnék a családra koncentrálni, nyaranta a feleségemmel és a kislányommal lenni, a debreceni pólósulimmal foglalkozni, de ha kell, segítek, és akkor sem leszek szomorú, ha nem kellek – folytatta a pekingi aranyérem megszerzése után a válogatottól négy évig távol maradó játékos. – Tisztában vagyok vele, nem épülhet ránk a válogatott, az nem lehet a magyar póló jövőképe, hogy a negyvenéves Biros Péter vagy a negyvenegy éves Varga Tamás játsszon Rióban. A válogatottnál maradók mellé kell megtalálni négy-öt fiatalt, és akkor Rióban dobogóra állhatunk."

Mint ismert, a nemzeti csapat oszlopos tagjai közül Kásás Tamás lemondta a válogatottságot, és Kiss Gergely is úgy nyilatkozott: „nem mondom, hogy soha, de arra is van esély, hogy többet nem leszek válogatott″.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
19 órája

„Amikor a dánok jöttek vissza a középkezdéshez, Camilla Andersen hozta a labdát, és mosolygott”

Kézilabda
21 órája

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38
Ezek is érdekelhetik