Női vízilabda: tartozáson vitázik Godova Gábor és a Szeged

Vágólapra másolva!
2012.04.06. 10:43
Címkék
Nagy tervekkel erősített két éve a Taylor&Nash-Universitas-Szeged női vízilabdacsapata, végül az előző kiírásban még a negyedik helyen végző gárda a most zajló szezonban már csak az alsóházban vergődik. Meghatározó emberek – Drávucz Rita és Tóth Ildikó – mellett távozott a szakvezető, Godova Gábor is, aki jogi úton próbál meg hozzájutni szegedi jussához. A klubnál viszont azt mondják: nem tartoznak az edzőnek.

„Jó körülményeket alakítottunk ki, minden feltétel adva volt a várt eredmény eléréséhez, hogy csatlakozzunk a közvetlen élcsoporthoz – mondta Godova Gábor a Nemzeti Sportnak. – A szerződésben foglaltakat teljesítettük, sőt a Magyar Kupa-ezüstéremmel túl is szárnyaltuk. Ez volt a feltétele az automatikus szerződéshosszabbításnak, és ígérete a további építkezésnek. Ennek ellenére a mai napig tartoznak a járandóságom jelentős részével, a csapathoz pedig új edzőt hoztak. Több egyeztetésen vettem részt, ígéretet kaptam a kifizetésre, de ez azóta sem történt meg. Végül ügyvédhez fordultam, az ő segítségével szeretnék megoldást találni.” Godova Gábor a Nemzeti Sportnak. – A szerződésben foglaltakat teljesítettük, sőt a Magyar Kupa-ezüstéremmel túl is szárnyaltuk. Ez volt a feltétele az automatikus szerződéshosszabbításnak, és ígérete a további építkezésnek. Ennek ellenére a mai napig tartoznak a járandóságom jelentős részével, a csapathoz pedig új edzőt hoztak. Több egyeztetésen vettem részt, ígéretet kaptam a kifizetésre, de ez azóta sem történt meg. Végül ügyvédhez fordultam, az ő segítségével szeretnék megoldást találni.”

„Godova Gáborral felbontottuk a szerződését, majd jelentkezett, hogy járna még neki pénz – mondta Drégelyi Zoltán gazdasági alelnök. – Kértem, hogy egyeztessünk, de csak ügyvéd útján hajlandó tárgyalni. Teljesítette a szerződés szerint elvárt eredményeket, és minden számlája ki is van fizetve, nem tartozunk neki. Ahogy eddig, a jövőben is készségesen állok rendelkezésére az ügy rendezésére.”

Legfrissebb hírek

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
25 perce

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
1 órája

Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán

Kézilabda
1 órája

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
1 órája

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
1 órája

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik