Vízilabda ob I: gólszegény meccsen a Szegedé a bronzérem

Vágólapra másolva!
2011.05.16. 19:17
A Szeged-Beton VE férfi vízilabdacsapata szerezte meg a 2010–2011-es ob I bronzérmét, miután idegenbeli győzelme után hazai pályán is legyőzte a Groupama-Honvédot. A szegediek 28 perc alatt egy gólt lőttek (1–3), majd 4 perc alatt hármat is, jobb hajrájukkal 4–3-ra nyertek.

A Szeged-Beton VE idegenbeli győzelemmel kezdte a Honvéd elleni bronzcsatát, ehhez képest valódi szenvedést láttak a visszavágóra kilátogató nézők. A gólcsend majdnem tökéletes és borzasztó volt: az első negyedben Tóth Márton, illetve Younger talált be (1–1), a másodikban csak a Honvéd Gór-Nagy és Szivós Márton révén (1–3), a harmadikban meg senki...

Illetve a harmadik negyed végén Kiss Csaba megzörgette a Honvéd hálóját, de a játékvezetők az idő lejártát jelezték – maradt az 1–3. Az utolsó játékrész az első háromhoz méltó játékot hozott, a kapukat mintha bedeszkázták volna... A negyed feléig nem is esett gól (Baksa és Gergely is rendesen „fogott"), majd a Szeged ötmétereshez jutott. Kiss Csaba kihagyta a büntetőt – ez az addig látottak alapján szinte papírforma volt –, de belőtte a kipattanót, mínusz egyre zárkózott a Szeged (2–3).

Két perccel a vége előtt Kayes bravúros góllal kiegyenlített – messziről, emberrel a nyakán csavart a hálóba –, a Szeged két perc alatt több gólt szerzett, mint addig összesen... A Honvéd erre kihagyott egy fórt, a másik oldalon Török Béla döngette meg a kapufát. Az utolsó percben a Szegednek akadt támadási lehetősége, Kásás Zoltán időt kért. Szivós kiállítása után a Szeged a vezetésért támadott, Török be is talált – 4–3, ezzel nyertek a hazaiak. Azok után, hogy 28 perc alatt egy gólt szereztek...

A Szeged így kettős győzelemmel ismételte meg tavalyi harmadik helyezését, ami Euroliga-indulási jogot jelent számára, míg a múlt évben ötödik Honvéd egy pozíciót javítva a negyedik lett, s a második számú kontinentális sorozatban, a LEN Kupában indulhat.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
A 3. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
SZEGED-BETON VE–GROUPAMA-HONVÉD
4–3 (1–1, 0–2, 0–0, 3–0)
Szeged, 200 néző. V: Fekete B., Füzesi
SZEGED: BAKSA – Somogyi, Molnár T., Kiss Cs. 1, Kayes 1, Török 1, YOUNGER 1. Cs: Németh II Zs. (kapus), Busila, Komlósi, Varga P., Juhász Zs., Lehmann. Edző: Kásás Zoltán
HONVÉD: GERGELY – Gór-Nagy 1, Salamon, Szivós 1, Hárai, Jansik, Tóth M. 1. Cs: Lévai (kapus), Bátori, Angyal, Hangody L. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 7/1, ill. 10/1
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Komlósi (22. p.)
Kiállítva (cserével, végleg): Szivós (32. p.)
Bronzérmes: a Szeged kettős győzelemmel (14–9)
MESTERMÉRLEG
Kásás Zoltán: – Nem az volt a taktikánk, hogy egy góllal nyerünk. Baksa Laci a maximumot hozta, jól védett, és jól is védekeztünk. Azért voltunk egy gólon sokáig, mert kihagytuk az emberelőnyeinket, de az egyik fő célunk az volt, hogy a pörgősebb Honvéd ne tudjon lefordulni – ezt nagyon jól megoldották a fiúk.
Vad Lajos: – A Szeged már a Kőér utcában megnyerte a bronzérmet. Kíváncsi vagyok a magyar vízilabda-vezérkar véleményére e meccs kapcsán. Nagyon kíváncsi vagyok…

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik