Férfi vízilabda: Kemény Dénes megkezdte keretével a vb-felkészülést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.24. 13:22
Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya tizenöt játékossal kezdte meg kedden a felkészülést a júliusi, sanghaji világbajnokságra.

A szakvezető eredetileg 19 pólóst hívott meg a nyitányra, ám a margitszigeti Széchy uszoda ötvenes medencéjében zajló délidős tréningről még hiányzott az olasz és a horvát különítmény, azaz Kásás Tamás és Madaras Norbert, a Pro Recco, illetve a Varga testvérpár, Dániel és Dénes, a Primorje Rijeka két légiósa. Az olimpiai bajnok magyarok – előbbi duó a talján klubcsapatával olasz bajnok lett, utóbbi kettős pedig a horvát bajnoki ezüstöt szerezte meg a napokban – még pihenőt kaptak.

„Kásáék az Euroliga négyes döntője, a Final Four után, jó két és fél hét múlva, a Varga fivérek pedig egy hét múlva csatlakoznak hozzánk" – mondta el a gyakorlás végeztével Kemény Dénes az MTI-nek.

Ami a keret jelenlegi állapotát illeti, a szakvezető így fogalmazott: „Jó, hogy már januárban is dolgozhattunk, így előrébb tartunk jelenleg, mint korábban ilyenkor, köszönet ezért a kluboknak is. Innentől viszont nincs megállás, a négyéves ciklus második legfontosabb éve az idei, már csak azért is, mert a statisztikák igazolják: amelyik gárda az ötkarikás játékokat megelőző esztendőben gyengébben teljesít, nem igazán tud olimpiát nyerni..."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik