Kemény Dénes: Nagy esélyünk van a javulásra

Vágólapra másolva!
2010.09.13. 13:45
null
A magyar férfiválogatott a negyedik helyen végzett a zágrábi Eb-n (Fotó: Mirkó István)
A magyar férfi vízilabda-válogatott a negyedik helyen végzett a zágrábi Európa-bajnokságon, Kemény Dénes szövetségi kapitány a hetedik kontinensviadalán irányította a három Eb-újonccal felálló együttest, s először maradt érem nélkül. A kapitányt arra kértük, néhány pont kapcsán elemezze a zágrábi megméretést.

 

 1. AZ EREDMÉNY

A magyar válogatott négy győzelemmel – köztük a szerbek elleni 9–6-ossal –, egy döntetlennel és két vereséggel a negyedik helyen végzett a zágrábi Európa-bajnokságon.

„A csapat játékerejét a mezőny többi csapatáéhoz viszonyítva ez jobb a valóságnál."

2. A KULCSEMBEREK

SZAVAZÁS

Elégedett-e a magyar férfi vízilabda-válogatott negyedik helyezésével az Eb-n?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A kulcsemberekre igen nagy teher hárult, többen szinte teljes meccseket a vízben voltak, keveset tudtak pihenni. A kapitány a nyár során is arról beszélt, hogy a háromszoros és kétszeres olimpiai bajnokok mellett az egyszereseknek is támasszá kell válni.

„Néhány olyan játékosunk volt csak, aki az egyenleteshez közelítő teljesítményt produkált, sajnos legalább annyian keveset villantottak meg a képességükből. Látni kell, igazából a mérkőzéseket nyolc mezőnyjátékos folyamatos cserélésével, és további három fiatal alkalomszerű játékával játszottuk végig."

3. A FIATALOK

A keretben három Eb-újonc volt, Vámos Márton, Török Béla és Bundschuh Erik, ők a meccseken többnyire néhány perc lehetőséget kaptak. Kérdés, ezzel együtt mennyit profitálhatnak az Európa-bajnokságból?

„Adhattam volna nekik több lehetőséget, ha azon meccsek első felében, amelyek régebben alkalmasak voltak az újoncok kipróbálására, a meghatározó játékosok a kapustól a középcsatárig jobb teljesítmény nyújtanak. Ha viszonylag korán eldől a mérkőzés, most is hamarabb kaphattak volna nagyobb szerepet. De helyzeteket hagytunk ki, elkerülhető gólokat kaptunk, sokáig nyakunkon volt a kés. Huszonegy meccsen vagyunk túl, szívem szerint több lehetőséget adtam volna a fiataloknak, de a magyar vízilabda- és újságíró-társadalom, illetve a szurkolók miatt nem lehetett mindegy, mi az eredmény."

4. A HIBÁK

Melyek voltak azok a játékelemek, amelyekben hibát látott, s amelyeken mindenképpen javítani kell?

„Változó produkciókat, hullámzó egyéni teljesítményeket láthattunk. Volt, hogy remekül védekeztünk, kiválóan játszottunk hátrányban, támadtunk, vagy játszottunk előnyben, s annak az ellenkezője is."

5. A RÁÚSZÁS, AZ ÖTMÉTERESEK

Feltűnő volt, hogy a ráúszások nagyobb részét elveszítettük, illetve hogy öt büntetőből csupán egyet lőttünk be.

„Amióta nyolc perc egy negyed, nincs jelentősége a ráúszásnak. A büntetőnek annál inkább, s ha megnézzük, Siracusától az Eb-ig, rengeteget büntetőt hagytunk ki."

6. A KAPUSTELJESÍTMÉNY

Míg korábban egyértelműen volt első számú kapusa a válogatottnak, aki javarészt végigvédte a világversenyeket, addig most többször cserélt a kapuban a kapitány.

„A leglényegesebb egy kapusnál, hogy ne kapjon védhető gólt – elsősorban a mérkőzés elején és ha szoros, természetesen a végén is –, s csak ezután jön, hogy legyen bravúrja."

7. A JÖVŐ

A római világbajnokság ötödik és a zágrábi Európa-bajnokság negyedik helye után jövőre a sanghaji világbajnokság lesz a válogatott fő megméretése a London felé vezető úton, s az idei nyarat kihagyók közül Kiss Gergőre például biztosan számíthat a kapitány, s még erősebbek lehetünk.

„Van néhány válogatott, amely színvonalában, tudásában elérte a londoni szintet, szerencsére mi nem vagyunk köztük. S hogy miért szerencsére? Mert így nekünk van talán a fejlődőképes csapatok közül a legnagyobb javulási lehetőségünk. Amikor kétezer-nyolcban Málagából hazajöttünk, azt mondtam, a horvát és a magyar válogatottban látok Pekingre javulási lehetőséget, a montenegrói és a szerb kész. A horvátok ezt egészen a negyeddöntőig bizonyították, szerencsénkre ott kikaptak, mi viszont lényegesen jobban játszottunk, pedig csak néhány hét telt el. Ha ezt vesszük, nem állunk rosszul."

A SZÖVETSÉGI KAPITÁNY TELJES ÉRTÉKELÉSÉT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!


 VÉLEMÉNYEK
 
VARGA DÉNES: FÁRADTAK VAGYUNK
„Fáradtak vagyunk. Mentálisan talán még jobban, mint fizikailag, mert ez az Európa-bajnokság igen hosszúra nyúlt. Voltak olyan meccseink, amelyeken többnyire magunkat sodortuk bajba, és ezeken túl kellett lenni, ami mentálisan fáraszt egy csapatot, így történt nálunk is. Nem mondom, hogy kegyelemdöfés volt az olaszok elleni mérkőzés – hiszen talpon maradtunk, nem játszottunk rosszul a bronzmeccsen –, de mindenképp fájó emlék. Hátul nem sok dolognak kellett volna máshogy alakulnia ahhoz, hogy a nyolc lőtt gólunkkal jobb eredménnyel zárjunk. Az elődöntőt rendkívül sajnálom, és persze a kisdöntőt is, hiszen sokkal jobb lenne hazamenni a bronzéremmel, de ezt a jó szerb csapatot nagyon nehéz lett volna kétszer megverni” – értékelt Varga Dénes.

BIROS PÉTER: ÚGY ÉRZEM, HELYTÁLLTUNK    
 „Fel lehetett volna pörgetni a csapatot, hiszen ez volt az utolsó meccsünk, jó lett volna éremmel hazamenni. Sajnos nem sikerült, de úgy érzem, helytálltunk. Reméljük, jövőre még jobb lesz! Nyertünk úgy olimpiát, hogy egyszer sem vezettünk a döntőben, csak a végén. A szerbek most jobban akarták a győzelmet, kicsit több pihent emberük volt, gratulálok nekik és azért magunknak is! Kevesen vagyunk, gyakorlatilag kilencen játszottuk végig nemcsak ezt az Európa-bajnokságot, hanem az egész nyarat. Úgy érzem, ez nagyon sok emberből túl sokat kivett. Remélem, jövőre kicsivel többen leszünk! Ez a végeredményben nagyon sokat jelentene számunkra, hiszen eddig arról voltunk híresek, hogy a végén is jók vagyunk, most viszont elfáradtunk” – összegzett Biros Péter.

KIS GÁBOR: LEHETNE ROSSZABB IS
„Lehetne rosszabb is. Ha rossz érzés van bennem, az az olaszok elleni mérkőzésből fakad, csak magunkat hibáztathattuk, hogy az nem sikerült. Nagyon nehéz volt feldolgozni, de többé-kevésbé fel tudtunk állni a padlóról. Olyan mérkőzést játszottunk a szerbekkel, amely után mondhatjuk még azt, ami a jövőben biztos nem így lesz, hogy ennyivel jobb a szerb csapat, összeszokottabb, a mi együttesünk viszont még rengeteg mindenben fejlődhet, amit ki fogunk használni, a következő világversenyeken egyre közelebb leszünk a végcélhoz. Köszönjük a szurkolóknak, hogy kijöttek, nélkülük nehezebb lett volna felhozni magunkat az olasz meccs után!” – mondta Kis Gábor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik