Kemény Dénes csapata kikapott Kovács István román válogatottjától

Vágólapra másolva!
2009.06.27. 18:49
A bukaresti négyes tornán lejátszott második mérkőzésén a magyar férfi vízilabda-válogatott 6–5-ös vereséget szenvedett Románia legjobbjaitól.
Birosék kikaptak
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Birosék kikaptak
Birosék kikaptak
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Birosék kikaptak

Mondhatni, rangadóra került sor Bukarestben. A négyes torna első napjának két győztese, a magyar és a román válogatott mérkőzött meg egymással. Sorozatban háromszoros olimpiai bajnok csapatunk azonban nem várt vereséget szenvedett: Románia 6–5-re múlta fölül a mieinket.

Aggodalomra természetesen semmi ok, felkészülési mérkőzésen nem mindig az eredmény számít elsősorban, ráadásul a vereségre némi vigaszt jelent, hogy az ellenoldalt magyar edző, Kovács István segítette.

A találkozó elején kicsit elaludt a magyar csapat. Radu centergólja vezette fel a meccset, majd Diaconu átlövése után már 2–0-ra vezettek a románok. Varga II Zsolt még az első szünet előtt szépített, ekkor azt hittük, beindul a magyar henger.

Kemény Dénes csapata Andrei bombája után ismét kétgólos hátrányba került, ezután azonban sorozatban Kiss Gergely, Szivós Márton és Biros Péter volt eredményes. Utóbbi találata már a harmadik negyedben született. Végre vezettünk a mérkőzésen.

Az előnyt azonban nem tudta megtartani válogatottunk, amely az utolsó szakaszt egyenlő állással, 5–5-tel kezdhette.

A váratlan fordulat ekkor következett be: az utolsó periódusban ugyanis eredménytelen volt Kemény Dénes csapata, s mivel Radu betalált, Kovács István nyerte a két edzőóriás csatáját.

A román válogatott két mérkőzésből kettőt nyert meg a tornán, míg a magyar csapat 50 százalékos.

A magyarok a vasárnapi zárónapon az oroszok ellen játszanak.

BUKARESTI TORNA

2. FORDULÓ
Románia–Magyarország 6–5 (2–1, 1–2, 2–2, 1–0)
A magyar gólszerzők: Varga II Zs., Kiss G., Szivós, Biros, Varga Dénes

KORÁBBAN
Oroszország–Németország 7–6 (1–1, 0–2, 2–1, 4–2)


AZ ÁLLÁS

1. Románia 4 pont (15–8)
2. Magyarország 2 (17–12)
3. Oroszország 2 (11–15)
4. Németország 0 (12–19
Legfrissebb hírek

Kemény Dénes: Emberfeletti teljesítményre van szüksége a Vasasnak

Vízilabda
20 órája

Kemény Dénes: Büszkeség ez az elismerés

Egyéb egyéni
2025.05.07. 08:40

Magyar Sport Napja: hat korábbi klasszis együtt örökítette meg a kézlenyomatát

Egyéb egyéni
2025.05.06. 15:26

Egerszegi Krisztina és Kemény Dénes közösen lépnek fel a TF jubileumi ünnepén

Egyéb egyéni
2025.04.30. 08:33

„Idővel derül majd ki, jó döntés volt-e” – Kemény Dénes a vízilabda szövetségi kapitányok megtartásáról

Vízilabda
2024.11.01. 11:01

Kemény Dénes Varga Zsoltról: „Nem látok senkit, aki jobb lehetne nála”

Vízilabda
2024.08.28. 18:37

Párizs 2024: Ezt a mérkőzést 4 góllal is megnyerhettük volna – Varga Zsolt

Párizs 2024
2024.07.28. 22:30

Tusványos: Phelps is csak egy aranyat nyert volna, ha bedobnak neki egy labdát – Kemény Dénes

Vízilabda
2024.07.25. 15:01
Ezek is érdekelhetik