A mínusz négy gól az elején végzetes volt a Vasas számára

Vágólapra másolva!
2008.05.09. 20:54
Ötgólos (11–6) vereséget szenvedett a vízilabdázók Euroligájának elődöntőjében a Vasas a Jug Dubrovnik ellen. Földi László együttese így vasárnap a Mladost Zagrebbel csatázhat a bronzéremért. A végső győzelemért a Pro Recco és a Jug mérkőzhet meg egymással.
Nem volt mit tenni, ezen az estén jobb volt a horvát együttes
Fotó: Meggyesi Bálint
Nem volt mit tenni, ezen az estén jobb volt a horvát együttes
Nem volt mit tenni, ezen az estén jobb volt a horvát együttes
Fotó: Meggyesi Bálint
Nem volt mit tenni, ezen az estén jobb volt a horvát együttes

Varga Dániel lőtt szabaddobásból gólt az első negyed közepén. Apró szépséghibája mindössze az volt az esetnek, hogy a kitűnő magyar játékost ezt hozzávetőlegesen négy és fél méterről tette, így a találat érvénytelen volt. Maradt a gólnélküli állás.

Meg voltak átkozva a két csapat játékosai - már, ami a góllövést illeti. Hol a két kapus védett szenzációsan, hol pedig a blokkoló kezek állták a labda útját.

Sajnos a jeget a Jug játékosai - egészen pontosan Maro Jokovic - törték meg. A horvát játékos emberelőnyben volt eredményes, mint ahogy egy másodperccel az első szünet előtt csapattársa, Paulo Obradovic is.

Sajnos tehát 2-0 volt az eredmény az első szakasz után - nem ide.

Mile Smodlaka svédcsavarja centerből pedig már a harmadik dubrovniki dugót eredményezte, miközben elöl teljesen hatástalanok voltak a magyar kísérletek.

Mindössze annyi lehetett a magyar csapat vigasza, hogy a jelenkor legjobbjának tartott Miho Boskovicot sikerült semlegesíteni. Persze őt sem sokáig. Boskovic szerezte a Dubrovnik negyedik gólját.

Nagyon nehéz helyzetbe került ezzel a Vasas, de Henrich Dávid hatalmas balkezes bombát ragasztott az ellen kapujának bal felsőjébe. A hátrány persze így sem volt kevés, de legalább bizonyítékot nyert: bevehető a horvát csapat kapuja.

Nagy Viktor parádés védései kellettek, hogy életben maradjanak az angyalföldi remények. A magyar kapus ziccereket fogott, így meg tudott állni a lejtőn a Vasas.

Mátyás Zoltán amolyan „minden mindegy-lökettel” két gólra zárkóztatta a Vasast, ám Ivan Sunko visszaállította a háromgólos (5-2) különbséget a nagyszünetre.

A harmadik negyed elején visszaállt a mérkőzés elején tapasztalt gólínség - ezúttal azonban a magyar csapat találta meg először a kapuba vezető utat. Mármint a labdának.

Sőt! Mátyás távoli kacsázása két perccel később a bal felsőbe egyre csökkentette a hátrányt.

Sajnos azonban ismét egy emberelőny (a Vasas szemszögéből emberhátrány), és ismét kettő góllal ment a Jug. Majd egy Andre Bustje-lökettel 7-4 a horvátoknak.

Sandro Sukno a harmadik negyed vége előtt nem sokkal ismét betalált, s ezzel gyakorlatilag eldőlt a meccs.

Még volt hátra egy negyed, de egy horvát csapat ellen lehetetlen küldetés négygólos hátrányból fordítani.

Varga Dénes kegyetlen bombája szépségtapaszt jelentett, ám az utolsó öt percben már csak a végső különbség volt kérdéses.

Végül, főleg a remek emberelőny-kihasználásának köszönhetően, 11–6-ra győzött a horvát csapat, és jutott a Pro Recco elleni fináléba.

EUROLIGA, NÉGYES DÖNTŐ

ELŐDÖNTŐ
JUG DUBROVIK–TEVA-VASASPLAKET 11–6 (2–0, 3–2, 3–2, 3–2)
Barcelona, Montjuic Municipal uszoda, 1000 néző
V: Borrel (spanyol), Margeta (szlovén)
Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 11/7
Kipontozódott: Takács B. (13. p.)
Jug: Vican – JOKOVIC 3, Pecotic, MARKOVIC, Dobud, Buslje 1, Obradovic 1, Csere: Boskovic 1, Hrosik, SMODLAKA 1, I. SUKNO 1, S. SUKNO 3
Vasas: Nagy V. – Steinmetz B., Varga Dániel, Varga Dénes 2, Steinmetz Á., MÁTYÁS, 3, Kovács R. Csere: Takács B., Heinrich 1, Tóth M., Katonás, Hőna
Legfrissebb hírek

Férfi vízi BL: vereséggel búcsúzott az olaszok legendája

Vízilabda
2023.06.02. 22:18

Férfi vízi BL: tízgólos záró negyed, ikszelt az FTC Dubrovnikban

Vízilabda
2023.04.04. 20:13

Férfi vízi BL: szoros csatában dőltek el az első helyosztók

Vízilabda
2022.06.04. 16:23

Férfi vízi BL: a Szolnok sokáig tartotta a lépést a Juggal, de kikapott

Vízilabda
2019.12.03. 20:17

Tiszteli és csodálja a magyar vízilabdázókat – mi meg őt

Vízilabda
2019.11.26. 15:30

Férfi vízi BL: győzött, és bejutott az elődöntőbe az FTC

Vízilabda
2019.06.06. 17:20

Férfi vízi: lerobbant a Dubrovnikból hazafelé tartó Szolnok busza – fotók

Vízilabda
2018.11.22. 12:40

Férfi vízilabda BL: kikapott az FTC és a Szolnok is

Vízilabda
2018.11.21. 20:16
Ezek is érdekelhetik